Létrehozva: 2017.04.05.

Dárdai kérte, ne hívják fiát a magyar válogatottba?

Német válogatott lehet a magyar edzõ felnõttkorba lépõ fia.

Dárdai Pál legidősebb fia, Palkó akár német válogatott is lehet. A tehetség rövidesen 18 éves lesz, kettős állampolgár. Két öccséhez, Bencéhez és Mártonhoz hasonlóan már Berlinben született (a szüleik 1997 óta élnek ott).

Dárdai fiai a Hertha korosztályos csapataiban játszanak. Egyelőre sem a német, sem a magyar ifiválogatottakban nem szerepeltek, de ez rövidesen változhat.

"Palkónak magyar és német útleve is van, ez fontos volt számára. Így akár pályára léphet a német korosztályos válogatottban is. Ha mindkét szövetség megkeresi, neki kell döntenie" - mondta Dárdai a Kickernek.

A Hertha BSC magyar edzője hozzátette: fiainak megmutatta a hazáját, Magyarországot, ismerik az ország történelmét, de a döntésben nem befolyásolja őket.

Így van ezzel a nagypapa, idősb Dárdai Pál is.

"Ez Palkó döntése lesz. Ott született, ott nőtt fel, én nem akarom befolyásolni, a fiammal sem beszéltem erről. Örülnék neki, ha magyar válogatott lenne, de ha nem így alakul, akkor sem fogok rá haragudni. Bárhogyan is dönt, ahhoz gratulálok majd neki" - mondta a %Ripost%nak a pécsi szaktekintély.

Információink szerint egyébként évekkel korábban (Bernd Storck és a jelenlegi szövetségi edzők érkezése előtt) már felmerült Palkó meghívása az egyik magyar U-válogatotthoz. Édesapja, Dárdai Pál azonban akkor azt kérte, egyelőre tekintsenek el a kerettagságától, mert érzése szerint a legnagyobb fia fejlődését az szolgálja, ha hagyják nyugodtan dolgozni a Herthánál.

 

(Lapozz! Folytatás a következő oldalon!)


Az U17-es válogatott jelenlegi szövetségi edzője, Szélesi Zoltán a %Ripost% kérdésére elmondta: " Dárdai Pállal szoros kapcsolatban vagyok, ismerem és figyelemmel követem a gyermekeit. Természetesen megvannak róluk a saját információm."

Az MLSZ részéről Szabó Gergő sajtófőnök megkeresésünkre kiemelte: hasonló esetekről Storck kapitány már elmondta, hogy a válogatottság kérdése minden esetben érzelmi kérdés. Először a választás elé állított játékosoknak kell meghozniuk a döntést.

"Természetesen reméljük, hogy a játékos magyar válogatott kíván lenni. A sportigazgatóság ez esetben nyomon fogja követni a teljesítményét, és ez alapján dönt majd az esetleges meghívásáról" - fogalmazott Szabó Gergő.

Mindhárom Dárdai fiú a Hertha tehetsége. A rövidesen 18 éves Palkó szélső támadó, és néha már az édesapja trenírozta első csapattal készül.

A középső fiú, Márton 15 éves, édesapjához hasonlóan védekező középpályás. A legtehetségesebbnek tartott, legkisebb Bence 11 éves és csatár.

Hasonló a Dárdai gyerekek helyzete Marozsán Dzseniferéhez. Az egykori magyar válogatott focista, Marozsán János (Siófok, Honvéd) lánya apja légióskodása miatt, kisgyerekként került Németországba.

Õ a német női válogatott világsztárja lett, tavaly a góljával dőlt el a riói olimpiai döntő. 24 évesen már a világ egyik legjobb válogatottjának csapatkapitánya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát