Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.12.15.

Dárdai és Lőw már alig beszélnek: "Nem akarunk hazudozni"

Közeleg a magyar csúcsrangadó a Bundesligában. Honfitársaink régóta igazi jó barátok, de...

Magyar csúcsrangadót rendeznek szombaton a német focibajnokságban. Dárdai Pál csapata, a harmadik helyezett Hertha a második RB Leipzig vendége lesz. Az újoncként szárnyaló lipcseiek kapusa Gulácsi Péter (a középpályás Kalmár Zsolt talán a kispadra odaférhet), pályaedzője pedig Lőw Zsolt.

Dárdai és Lőw jó cimborák, olykor családostul összejárnak, nyaraltak már együtt a Balatonnál - mostanában mégis sokkal kevesebbet beszélnek egymással.

Dárdai és Lőw annak idején együtt játszottak a magyar válogatottban, máig jóbarátok.

"Zsolt éppen olyan családcentrikus, mint én. Ezért is jól összeillünk. És néha jókat is tudunk együtt bulizni"

- mondta barátjáról Dárdai a berlini Morgenpostnak.

Többször is zátonyra futott az a terv, hogy edzőként egymás mellett dolgozzanak a magyar utánpótlás- vagy felnőttválogatott élén. Most ellenlábasok lettek: mindkettejük csapata a Bundesliga dobogóján áll, nemzetközi kupaszereplésért küzdenek.

Ezért nyár óta inkább hanyagolják az addig gyakori beszélgetéseiket. Mindig a foci lenne a témájuk, de...

Nem akarunk hazudozni egymásnak a telefonban. Most mégiscsak konkurensek vagyunk

- indokolt Dárdai.

Természetesen a barátságuk megmarad, a szombati 90 perc kivételével. A rangadó előtt két puszi kíséretében kezet fognak majd, aztán félreteszik az érzelmeket, és jöhet a meccs.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval