Létrehozva: 2017.02.01.

Cseh László megmondta a magáét az úszók hatalomátvételéről

Laci beszélt a változásokról, amelyek a szövetségben történtek. Szerinte az irány jó, de...

Cseh László elnökségi tagként úgy érzi, segítenie kell az úszókat, ezért ő tolmácsolta feléjük a lehetőséget az elnökkel való párbeszédre. jelentette az MTI. A szövetség újonnan megválasztott elnöke, Bienerth Gusztáv szerdán találkozik személyesen a sportág magyar ászaival, akik reformokat és az elődje, Gyárfás Tamás lemondását követelték.

Cseh László a Digi Sport keddi Reggeli Start című műsorában elmondta: sajnos mindenki azért nem tud ott lenni a megbeszélésén, mert sokan edzőtáborban vagy versenyen vannak.

A magyar úszósportban a versenyzői nyomásra lezajlott vezetőcserével kapcsolatban annyit mondott:

Láthatóan elindult egy változási folyamat, jó az irány, amelyben haladunk,

de mivel két-három hét alatt nem lehet csodát tenni, ezért térjünk vissza erre a kérdésre jó pár hónap múlva"

- fogalmazott klasszisunk.

Cseh a nyári, budapesti világbajnokságon elsősorban pillangóúszásban, illetve szükség esetén váltóban teszi oda magát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda