Létrehozva: 2021.07.29.

Keserű vallomás, csalódott Hosszú Katinkában a kapitány

Sós Csaba nem erre számított az olimpia előtt.

A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya elismerte, tévedett. Sós Csaba ugyanis úgy nyilatkozott az olimpia előtt, hogy nem lesz meglepetés, ha Hosszú Katinka két érmet is begyűjt az ötkarikás játékokon, amelyekből az egyik arany lesz, mégpedig a négyszáz vegyesen.

Nem hogy aranyat, de eddig még érmet sem sikerült összeúsznia a háromszoros olimpiai bajnoknak a tokiói játékokon. Hosszú Katinka (le)szereplése meglepte a szövetségi kapitányt, akinek meggyőződése volt, hogy az Iron Lady tovább szaporítja érmeinek számát Japánban.

Hosszú Katinka, Nemzeti Sport

„A márciusi magyar bajnokságon, később pedig a májusi Európa-bajnokságon úgy úszott Katinka, ahogyan azt megszoktuk tőle. Időeredményeiből arra lehetett következtetni, hogy minden rendben van vele, formája jó, már csak élesíteni kell az olimpiára.”

Sós Csaba szerint az élesítésbe csúszhatott valamilyen hiba.

„Nincs mit tagadni, valamit nagyon elszámolt Katinka, fogalmazhatok úgy is, hogy baromira 'mellément' valami az utóbbi két hónapban” – állította a verseny után a Borsnak a kapitány.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség