Létrehozva: 2017.05.14.

Botránnyal ért véget a bajnokság, még nem örülhet a győztes

Az ezüstérmes focicsapat a bíróságon akarja megtámadni az aranyérem odaítélését.

George Hagi egykori román futball-legenda csapata, a konstancai FC Viitorul nyerte a román labdarúgó-bajnokságot, mely páratlanul izgalmasan végződött szombat este.

A hatcsapatos rájátszás szombat este egy időben játszott utolsó három mérkőzése előtt a FC Viitorul, a bukaresti FCSB (a korábbi Steaua egy jogerős bírósági döntés után ezt a nevet használhatja) és a bukaresti Dinamo is esélyes volt a cím elnyerésére, ezért a Liga 1 vezetősége három serleget és három sorozat bajnoki érmet készíttetett elő, hogy bármilyen eredmények is szülessenek, a mérkőzések lefújása után azonnal elkezdődhessen a bajnok megünneplése.

A bajnokságot azonos pontszámmal végezte a Viitorul és a FCSB, de a serleget a konstancai csapat vehette át, mert a rájátszásban a FCSB elleni mérkőzések egyikén győzött, a másikon pedig döntetlent ért el. A FCSB vezetése azonban bejelentette, a lausanne-i sportbíróságon támadja meg a bajnoki cím odaítélését.

A bukaresti csapat álláspontja szerint ugyanis nemcsak a rájátszás egymás ellen vívott mérkőzéseinek az eredményét kellett volna figyelembe venni a bajnoki cím megállapításakor, hanem az alapszakaszban vívott mérkőzésekét is. Ha ezeknek az eredményét is figyelembe vették volna, az FCSB-t kellett volna bajnokká nyilvánítani.

A konstancai Viitorul csapatát George Hagi alapította nyolc évvel ezelőtt. A csapat kerete többnyire saját nevelésű fiatal labdarúgókból áll, írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár