Létrehozva: 2020.10.13.

„Biztos voltam benne, hogy meghalok” – sokkoló vallomás a világsztártól

Iker Casillas közel másfél éve kapott csaknem végzetes szívinfarktust. Megváltoztatta az életét.

Tavaly májusban sokkolta a labdarúgás világát, hogy szívinfarktust kapott Iker Casillas. A spanyolok világklasszis kapus most kendőzetlen őszinteséggel beszélt a történtekről.

Megtanult a mában élni, és értékelni az életet
Fotó: Instagram

„Biztos voltam benne, hogy aznap meghalok, és a körülmények arra késztettek, hogy mindent megkérdőjelezzek az életemben”

- mondta a Real Madrid legendája az ESPN-nek.

Iker Casillasnak szerencsére nem volt igaza: túlélte az infarktust, de a profi labdarúgással fel kellett hagynia. Az élete azonban nem csak ezért változott meg.

„Azóta találkoztam olyanokkal, akiket már régóta nem láttam. Az ember megtanulja többre értékelni a mindennapi életét. Nem azon golndolkozik, mi lesz holnap vagy a jövő héten. Csak az számít, hogy mit hoz a mai nap. Így jobban lehet élvezni azokat a pillanatokat, amik megadatnak”

- emelte ki a 39 éves sztár, aki azt is megemlítette, hogy korábbi madridi edzője, José Mourinho – habár nem volt felhőtlen a kapcsolatuk – elsőként jelentkezett aggódva a hír hallatán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát