Létrehozva: 2016.10.26.

Belső ellenzékkel kell megharcolnia Kemény Dénesnek

A válogatott korábbi kapitányát szombaton egyhangúlag választották újra, kihívója sem volt. Az egyik elnökségi tag szerint nem lett volna baj, ha van verseny.

Egy pillanatig sem lehetett kérdéses, hogy Kemény Dénest újraválasztják, és további négy évig megint ő lesz a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke. Gergely István a Digi Sport Reggeli Start műsorában arra utalt, hogy kezd kialakulni egy belső ellenzék az elnökkel szemben.

„Kívülről úgy tűnhet, hogy ez előre lejátszott dolog volt, de egy közgyűlésen mindig van lehetőség arra, hogy új jelöltek előjöjjenek, ez most így alakult. Nem baj, ha bizonyos pozíciókért meg kell küzdeni, de ezt fel is kell vállalnia annak, aki szeretni indulni” – tért ki a szombati eseményekre Gergely.

A műsorvezető ezután megkérdezte, hogy van-e az elnöknek a hazai szakmában belső ellenzéke.

„Van, én úgy érzem, hogy az egyik pont itt ül. Dénessel tiszteljük egymást, pozitív hangon elmondjuk egymásnak az aktuális kritikánkat, ezt el is fogadjuk egymástól. A régi játékosok is máshogyan látják már a vízilabdát sokan edzők, vezetők már. Ezek olyan új dolgokat tudnak behozni a sportágba, ami eddig hiányzott.”

Gergely az előző elnöki ciklus kritikájaként azt fogalmazta meg, hogy sokkal gyorsabban kellett volna meghozni bizonyos döntéseket. Itt arra gondolt, hogy a sportágat néző barátabbá lehetett volna tenni, és a vízilabda marketingjét, eladhatóságát is fejlesztésre szorul.

„Az időzítés a legfontosabb, figyelembe kell venni a többi magyar versenysportágat, más nemzetközi eseményeket. Nyáron van egy olyan piaci rés, amikor nincs más sportesemény, ezt ki kell használnunk.”

A kétszeres olimpiai bajnok szerint a magyar a legerősebb bajnokság, a világ legjobb játékosai ide akarnak játszani, ezért nemzetközi szinten is diktálnia kéne a magyar csapatoknak. A válogatottról is beszélt, ő akkor is otthagyta volna a nemzeti csapatot, ha Benedek Tibor marad. Kitért arra, hogy nem kell elsietni az új kapitány kijelölését, akinek nehéz dolga lesz, hiszen kezdésként rögtön itt lesz a budapesti világbajnokság.  

„A magyar vízilabdában nem jellemző, hogy külföldi szövetségi kapitányok jöjjenek, ez elég komoly sérülést ütne a hajón. Én nem zárkóznék el ettől sem, régebben az is baj volt, ha külföldi játékos játszik a magyar bajnokságban, ehhez hozzászoktunk. Más sportágakban teljesen normális, ha külföldi szövetségi kapitány van.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség