Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.04.

Bejelentette visszavonulását a sztárfocista

Karrierje elején imádták a szurkolók, aztán mindenki ellen fordult, amikor bebizonyították, hogy kutyaviadalokat szervez otthon.

Bejelentette visszavonulását Michael Vick, a korábbi irányító, aki az Atlanta Falcons játékosaként szerzett magának hírnevet az amerikai futball-ligában (NFL).

Vick 2001-ben került a ligába, ő volt az első afroamerikai játékos, akit a draft első választottjaként szerződtettek. A passzai mellett a futásaival is veszélyes volt, 2006-ban több mint ezer yardot ért el így az alapszakaszban, ez egyedülálló csúcs a mai napig az irányítok között.

A szurkolók imádták, de 2007-ben kiderült, hogy illegális kutyaviadalokat szervezett az otthonában, a tudtával és engedélyével öltek meg állatokat. 23 hónapos börtönbüntetésre ítélték, az Atlanta pedig kivágta.

Philadelphiában még kapott egy esélyt, amivel élni is tudott, volt egy nagyon jó szezonja, de bajnokságot nem tudott nyerni. Később a New York Jets és a Pittsburgh Steelers is szerződtette, de akkor már csak csereirányítónak kellett, sokat nem játszott.    

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval