Létrehozva: 2019.01.15.

Balhé a korisoknál? Liu Shaolin anyja tiszta vizet öntött a pohárba

Az olimpiai bajnok sportoló édesanyja szerint Elise Christie nem sérelembõl mutatott be a fiának. Õk csak mosolyogtak a mozdulaton.

Liu Shaolin Sándor három arannyal és két ezüsttel a vasárnap befejeződött rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság sztárja volt. A kontinensviadalon ott volt az exbarátnője, Elise Christie is, aki obszcén mozdulattal üzent olimpiai bajnokunknak. Ebből viszont tuti nem lesz balhé.

Christie a magyar versenyző védjegyévé vált mozdulatsorral mutatkozott be, majd lefelé fordította a hüvelykujját. Emiatt a gesztus miatt sokan betámadták az Instagramon, az egyik hozzászólónak pedig válaszolt is a brit versenyző.

„Nem kell aggódni, csak poénkodtam, biztosan vette a lapot. Egy szimpla viccről volt szó, mindig támogatom őt. Tudom, hogy kívülről ez kicsit furcsának tűnhetett, de tényleg büszke vagyok rá” – magyarázta Christie, akivel Liu Shaolin majdnem három év után üzenetben szakított.

Az esetről megkérdeztük a Liu testvérek édesanyját, Kelemenné Szabó Szabinát is, aki szintén nem húzta fel magát a dolgon.

„Semmi harag nem volt bennem, mi ismerjük Elise-t, tudjuk, hogy ezt csak viccnek szánta. Nem hiszem, hogy bármilyen sérelem vagy rosszindulat irányította őt. A tipikus angol humor jött elő belőle, csak mosolyogtunk rajta. Nem neheztelünk rá emiatt” – mondta a %RIPOST%-nak a négygyerekes anyuka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát