Létrehozva: 2015.07.31.

Az edzőteremben találta meg a szerelmet a szexi modell

Az ifjú magyar fitneszmodell tavaly fedezte fel magának az edzõtermet. Meszesán Vivien úgy érezte, meglelte, amit keresett, õsszel már a világbajnokságon bizonyítana.

Viviennek már gyerekkorában meghatározó szerepet játszott a sport. Sok mindenbe belekóstolt, úszott, karatézott, sőt, két évig futballozott is. Valamennyit hobbi szinten űzte, egyik sem váltott ki belőle akkora szenvedélyt, mint a testépítés.

Meszesán Vivien fitneszmodell igazából csak tavaly fedezte fel magának az edzőtermet, de úgy érezte, megtalálta, amit keresett. Ez az igazi szerelem.

Tavaly nyáron egy rendezvényen fogott meg a hangulata, úgy éreztem, nekem is színpadra kéne állnom.

A csinos modell három éve már tett egy kósza kísérletet. Személyi edzőhöz kezdett járni, de az akkori párja miatt nem tudott rendesen figyelni a sportágra.

„Sajnos az akkori párom korlátozott ebben. Pedig korán felmerült, hogy jó adottságaim vannak, lehetnék fitneszmodell.”

Komoly céljai vannak

Amikor tavasszal versenyre készült, korán reggel az edzőteremben indult a napja, majd 12 óra meló következett, a vendéglátásban dolgozott. Este újabb edzés, majd öt-hat óra alvás, és minden kezdődött elölről.

„Mindenkinek arra van ideje, amire szeretne szakítani. Nálam egy edzés úgy néz ki, hogy folyik rólam a víz, mindent beleadok, mert csak így lehet eredményt elérni.”

A 23 éves Vivien azóta munkahelyet váltott, Székesfehérvárra költözött, ahol az ország egyik leghíresebb edzőtermében dolgozik, személyi edzőként.

„Nagy álmom, hogy segítsek az embereknek változtatni az életükön.  Motiválni szeretném őket, mert semmi sem lehetetlen, ha céltudatosak."

A párja is testépítő

Õsszel két viadalt is megcélozna az ifjú modell. A világbajnokságon szeretne bekerülni az első hatba, ez lehet a reális cél, majd  decemberben a mexikói junior vb-n is elindulna.

Példaképének Magyarország egyik legjobb modelljét, Békefi Brigittát tartja. Tavasszal vele állhatott egy színpadon, és ez hatalmas élményt jelentett számára. De sokat segít a felkészülésben az is, hogy jelenlegi párja is testépítő.

„Egymást támogatjuk és motiváljuk. Jobban megy az edzés, ha azt érzem, van mellettem egy olyan ember, akinek bizonyítani akarok.”

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát