Létrehozva: 2017.02.10.

Áll a bál, mindenkit átvert a világbajnok focista

Magyar klubnál is ritka az ilyen káosz, mint most a Bayern Münchennél. Pácban az elnök, tanácstalan az edzõ, csodálkoznak a csapattársak.

Nem az a szenzáció, hogy Philipp Lahm bejelentette a nyári visszavonulását, hanem a bejelentés módja. A Bayern München világbajnoka mindenkit meglepett a nyilatkozatával.

A kedd esti, Wolfsburg elleni kupameccsen Lahm világgá kürtölte: az idény végén visszavonul focistaként, és nem kér a klub által felajánlott sportigazgatói állásból sem. Sajtóértesülések szerint azért, mert nem kapott mellé helyet a klubot irányító igazgatótanácsban is.

A Bild és a Sport1.de tíz perccel a kezdő sípszó előtt jelentette meg a hírt. Az ráadásul megjelent a szerdai nyomtatott Bildben is, azaz már korábban, az esti lapzárta előtt tudtak róla.

"Valóban tárgyaltunk, és abban maradtunk, hogy egy közös közleményt fogunk kiadni. Először is, még abba kell hagynia. Mégiscsak van egy kétezer-tizennyolcig érvényes szerződése"

- mondta Uli Hoeness elnök meglepetten az ARD kedd esti, élő meccsközvetítésében.

Pár perc múlva, ugyanott Lahm meghazudtolta elnökét:

A döntésemről tájékoztattam a vezetőket.

A klubvezér másnapi nyilatkozatából is süt, hogy neheztel a sztárra:

"Meglepődtem. Be akartam tartani az együttélés szabályait, és nyugodtan megbeszélni, hogyan állunk a nyilvánosság elé. Nem volt érdekünk ilyen korán, fontos meccsek előtt ismertetni a hírt. Szóval szerdán akartuk kiötleni, hogyan kezeljük a kérdést."

A káoszra jellemző, hogy Carlo Ancelotti vezetőedzőnek és a csapattársak többségének sem volt fogalma Lahm bejelentéséről.

Én erről semmit sem tudok.

"Õ egy fantasztikus játékos, egy nagyszerű személyiség, és ma nagyon jól játszott"

- csinált magából hülyét az olasz tréner, amikor rákérdeztek a hírre.

"Éppen most tudtam meg. Nagy kár, ha nyártól nem lesz velünk. Meglepődtem, de tiszteletben tartom, biztos megvannak a döntése okai"

- mondta a védőtárs Mats Hummels is, aki 2014-ben Lahmmal együtt nyert világbajnoki címet is.

Lahm tehát a csapatból is csak a legszorosabb barátaival - köztük Manuel Neuer kapussal - közölte a döntését a Bild előtt.

Csoda, hogy a Bayernt az állandó ügyei, balhéi miatt FC Hollywoodnak is szokás csúfolni?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval