Létrehozva: 2020.10.04.

Ajándék a századik születésnapra, mindenki a magyar bajnoknőt ünnepli

Az egész világ csodálja, hogy milyen jól tartja magát a legendás magyar tornásznő.

Keleti 100 „Mert szeretek élni” címmel könyv jelenik meg Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászról, a világ jelenlegi legidősebb ötkarikás győzteséről.

A Dávid Sándor, Dobor Dezső szerzőpáros egy évvel ezelőtt kezdte megírni a századik születésnapját január 9-én ünneplő bajnoknő élettörténetét.

Fotó: MTI

A könyvben Keleti 36 korábbi sporttársa nyilatkozik itthonról és külföldről. Köztük vannak a magyar olimpiai csapatok még élő, illetve a közelmúltban elhunyt tagjai, sőt az egykori tornász, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke is.

A boltokba novemberben eljutó kötetet több mint száz fekete-fehér és harminc oldalnyi színes fotó teszi teljessé.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok