Létrehozva: 2015.05.24.

Adócsaló focisták! Hova dugják el a sok milliót?

Portugáliában azzal vádolják a Real Madrid futballcsillagát, hogy feleannyit adózott eurómilliós szponzorpénzébõl. Összegyûjtöttük a labdarúgás 10 sztárjának kínos, gyakran börtönnel végzõdött adóügyeit.

Az utóbbi években számos aktív vagy korábbi labdarúgónak gyűlt meg a baja az adóhatóságokkal. A Ripost összegyűjtött 10 emlékezetes esetet.

10. Maradona: Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltott ügy Diego Maradonáé volt. Közel 30 évig húzódott, mire az argentin futballistent 2013-ban felmentették.

Az olasz hatóságok addig körülbelül 36 millió eurós adócsalással vádolták. Az ügy még abból az időszakból való, amikor Dundiego a Napolit vezette bajnoki címekig. 2006-os látogatásakor két, egyenként 10 ezer euró értékű Rolex karóráját is elkobozták, adósságtörlesztésre hivatkozva.

8-9. Alemao és Careca: Maradona ügyével egy időben, de kisebb összegű csalás vádját ejtették el két, hajdani nápolyi csapattársával, a brazil Alemaóval és Carecával szemben is.

A világjáró edző megúszta

7. Scolari: A portugál és a brazil válogatott mellett a Chelsea-től az üzbég Bunyodkorig számtalan helyen edzősködött Luiz Felipe Scolari ügyében több országban is nyomozott az adóhatóság. Csak Portugáliában 7 millió euró be nem vallott szponzori jövedelmet varrtak volna a nyakába, de elsimította az ügyet.

6. Messi: A hírek szerint 6 éves börtönbüntetés is fenyegette, miután nem volt rendben az ő és apja többéves adóbevallása.

Reklámbevételei eltüntetésére adóparadicsomokban hoztak létre fiktív, offshore cégeket. Messi utólag 25 millió eurót volt kénytelen befizetni.

5. Placente: A 22-szeres argentin válogatott Diego Placentét a németországi légióskodása idején elkövetett adócsalása miatt dugták rács mögé.

Betört magához az aranylabdás

4. Cannavaro: A 2006-os aranylabdás Fabio Cannavarót tavaly adócsalása miatt kitiltották nápolyi otthonából. Egymillió euró összegben értéktárgyakat foglaltak le nála. Később feleségével és fivérével együtt „betört a saját házába”, és megfürdött a saját medencéjében. Ezért aztán börtönbüntetéssel is fenyegették.

3. Hoeness: Az adócsalásból sportot űzők közül talán Uli Hoeness bukott a legnagyobbat. A Bayern München korábbi Európa- és világbajnok elnökével példát statuáltak.

Több tízmillió eurót rejtegetett svájci bankszámlákon, ezért tavaly június óta tölti 3,5 éves börtönbüntetését. Néhány hete napközben már kijárhat dolgozni. Mázlija volt, hogy éppen a Bayern utánpótlásában talált állást...

2. Popescu: Rács mögé dugták a Barcelonát megjárt, 115-szörös román válogatott játékost is. Popescunak 3 év 1 hónapot kellett leülnie. A mintegy 40 millió eurós vagyonnal rendelkező üzletembert adócsalás és pénzmosás miatt ítélték el. Tucatnyi játékos külföldi eladásakor ugyanis elhallgatták az ügyletek valós értékét.

CR7 a következő?

1. C. Ronaldo: Az adóhatóságok legújabb áldozata Cristiano Ronaldo lehet. A Real Madrid portugál aranylabdásának nyaka körül hazájában 1,3 millió euró miatt szorul a hurok.

A szakértők azt vizsgálják, hogyan adózott a futballista egy banktól kapott szponzori jövedelméből. A pénzintézet 400 millió forintnak megfelelő summát fizetett a sztárnak, aki a hazájában érvényes 25 százalékos adókulcsnak csak a felét fizette be – a kedvezőbb feltételeket biztosító Írországban működő cég közbeiktatásával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát