Létrehozva: 2016.11.04.

A Zika-vírustól félt olimpia bajnokunk

Szász Emese anyuka szeretne lenni, emiatt elment egy Zika-vírus-vizsgálatra. A vívó a családalapításra koncentrál, de már készül a következõ versenyre.

Újra edzésbe állt Szász Emese, aki az olimpiai utáni heteket a családjával töltötte. Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, a riói ötkarikás játékok első magyar olimpiai bajnoka férjhez ment. Ezt követően egzotikus nászúton vett részt, Bali szigetére utazott az ifjú pár.

Szász Emese nem titkolja, hogy a következő fontos mérföldkő az életében, hogy anya lehessen. A brazíliai problémák miatt azonban a 34 éves, anyaszerepre készülő vívó biztosra ment, és elvégeztetett egy Zika-tesztet. Szerencsére az eredmény negatív lett, így semmi akadálya annak, hogy bővüljön a család.

 

 

Az álom nászútnak azonban már vége, Szász Emese újra edzésbe állt, igaz, a héten még csak naponta egyszer gyakorolt. Ez hamarosan a duplájára emelkedik, hiszen szeretné megnyerni a közeledő országos bajnokságot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát