Létrehozva: 2015.06.13.

A világ legcsapodárabb focistája!

Elõször csak egy barátnõje csodálkozott rá, hogy Papiss Cissé mást vett feleségül. Azóta sorra jelentkeznek a megcsalt lányok.

Jelen állás szerint egyszerre négy barátnőt fűzött Papiss Cissé. A szám azonban még nőhet. A házassága hírére sorra bukkannak föl a döbbent lányok. Mindannyian azt hitték, hogy övék a Newcastle-focista szíve.

Az angol város korábbi szépségkirálynője, Rachelle Graham volt az első, aki kiakadt.

Õ úgy tudta, hogy a barátja hazaugrott „ügyeket intézni”. Erre kiderült, hogy Párizsban feleségül vette Awa Diallo válogatott röplabdást.

Egy táncstúdió vezetője, Natalie Gibson is megrökönyödött.

Õ is azt hitte, hogy ha valakivel, hát vele köti össze az életét a focista. Csakúgy, mint Lasconnie Silva.

A fotómodell a Facebookon ismerkedett meg Cissével. Nagyon komolynak hitte a nyolc hónapja tartó kapcsolatukat. Ma már megrögzött hazudozóként emlegeti.

A telefonomban már férjként mentettem el. Ezt már töröltem. Alig hittem el, amit a hírekben láttam. Sokkolt, összetörte a szívem.

A labdarúgónak lesz alkalma kimagyaráznia magát a (legalább) három csalódott newcastle-i lánynál. A szerződése még két évig a városba köti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda