Létrehozva: 2020.05.15.

A Bundesligában kapott állást a magyar válogatott korábbi kapitánya

A 43 éves szakember érkezését csütörtökön jelentette be a klub.

A korábbi szövetségi kapitány, Hollósy László a német Bundesligában szereplő VfB Suhl LOTTO Thüringen női röplabdacsapatának vezetőedzője lesz – írja az MTI.

Hollósy László
Fotó: MTI

„Régóta dédelgetett álmom volt egy erős bajnokságban kipróbálni magam, 21 éve ezért dolgoztam, így amikor érkezett a suhli megkeresés, úgy döntöttünk, belevágunk” – mondta az MTI megkeresésére Hollósy. A szakember kijelentette, hároméves szerződést kötött az együttessel, a játékoskeret kialakításánál pedig szabad kezet kapott.

„A keret egyik felét fiatal tehetséges német játékosok alkotják majd, őket egészítik ki az idegenlégiósok”

– fogalmazott az edző, aki nagy megtiszteltetésként éli meg, hogy a Bundesligában dolgozhat a következő szezontól.

A 2019-ben az év legjobb női edzőjének választott Hollósy legutóbb a kazincbarcikai férfi csapatnál dolgozott, ám a járvány miatt ott mindössze egy mérkőzésen ült vezetőedzőként a kispadon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját