Létrehozva: 2020.01.15.

Nagy esély, klubot váltott a magyar válogatott focistája

Kipróbálhatja magát egy más stílusú bajnokságban a 24 éves magyar labdarúgó.

Nagy Dominik, a Legia Warszava magyar válogatott labdarúgója fél évre kölcsönben a Panathinakoszhoz került. A 24 éves futballista a mostani szezonban kevés lehetőséget kapott lengyel klubjában, melynek első csapatában szeptember óta nem játszott, így már korábban szóba került, hogy eligazol.

Nagy Dominik (jobbra) Görögországban folytatja Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A görög bajnokságban hatodik helyen álló Panathinaikosz kedden este honlapján jelentette be a támadó érkezését.

„A Panathinaikosz egy kiváló lehetőség a számomra, kipróbálhatom magam egy más stílusú bajnokságban” – mondta a honlap szerint a tízszeres válogatott Nagy Dominik. – „Ez egy nagyszerű klub, komoly múlttal rendelkezik és mindenki ismeri. Nekünk, magyaroknak még inkább ismerős, hiszen Puskás Ferenc is volt a csapat edzője.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány