Létrehozva: 2020.08.01.

Megrázó vallomást tett Erdei Zsolt: „nem mertem szeretni a gyermekeimet”

Erdei Zsolt bevallotta, borzalmas időszakon ment keresztül.

Megrendítő őszinteséggel mesélt Erdei Zsolt a két koraszülött gyermekéről a Borsnak. Az egykori profi ökölvívó-világbajnoknak volt olyan időszaka, amikor nem mert érzelmileg közel kerülni a picikhez. Mindkettő koraszülöttként jött a világra, és aggódott értük, félt, hogy elveszíti őket.

Erdei Zsolt
Fotó: MTI

„Feleségemmel, Rékával ha mondhatom ezt, túl vagyunk a nehezén, de valójában sosem leszünk teljesen túl az egészen. Megtettük, amit szülőként megtehettünk – ami sajnos nagyon kevés – és közben bíztunk az orvosokban, ápolókban. Mást lehetőség nem is volt. Ezt tudom mondani azoknak is, akiknek koraszülött babájuk érkezik.”

Gréti 2014-ben, a 27. héten látta meg a napvilágot, a súlya 920 gramm volt. Vilmos, a 29. hétre született, 1480 grammal. Ma már mindketten jól vannak, Gréti hat, Vilmos három éves.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló