Létrehozva: 2021.05.05.

Leleplező fotó, aranyérmes lett az Újpest szurkolója, pályára is lépett

Története során 11. alkalommal hódította el a labdarúgó Magyar Kupát az Újpest. A csapat játékosa, Máté Zsolt három éve még szurkolóként ünnepelt.

Az Újpest FC nyerte a labdarúgó MOL Magyar Kupa 2020/21-es kiírását: a lila-fehérek hétfőn hosszabbítás után 1-0-ra legyőzték a MOL Fehérvár FC-t a Puskás Arénában rendezett döntőben.

Máté Zsolt (háttal) hétfőn játékosként ünnepelt
Fotó: Réti Zsolt

Az Újpest vezetőedzője, Michael Oenning a döntő 118. percben csereként küldte pályára Máté Zsoltot. A 23 éves hátvéd két éve kötött profi szerződést a lila-fehérekkel, a csapat 2018-as Magyar Kupa-győzelmét még a lelátón, szurkolóként ünnepelte.

„Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy Magyarország egyik legnagyobb múltú klubjánál kaphattam profi szerződést” – mondta Máté 2019 júniusában, amikor aláírta a megállapodását. „Én kiskorom óta nagy Újpest szurkoló vagyok, úgyhogy ez egy valóra vált álom számomra.”

Máté Zsolt 2018-ban még a lelátón tapsolt az újpestiek kupagyőzelme után
Fotó: Réti Zsolt

Máté Zsolt Kecskeméten kezdett futballozni, 2014-ben szerződött a Budapest Honvéd-MFA-hoz, majd 2017 augusztusában került Újpestre. Az Újpest FC II-ben összesen 55 BLSZ I. osztályú bajnokin szerepelt, 12 gólt szerzett, és közben folyamatosan szurkolóként buzdította az NB I-es csapatot. Az utóbbi két évben már a pályán segített, 15 bajnoki meccsen játszott az NB I-ben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Halálos áldozata is van a heves esőzéseknek az Egyesült Arab Emírségekben

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

KIAJOBB

Xavi botrányt okozott, a Barca súlyos kudarcot vallott a BL-ben