Létrehozva: 2020.05.17.

Lionel Messi buta hibákról beszél, nem elégedett

Éles véleményt formált a Barcelona ötszörös aranylabdás futballistája.

Lionel Messi, az FC Barcelona hatszoros aranylabdás játékosa szerint a koronavírus-járvány miatt elrendelt szünet még jól is jöhet a csapatnak, amely meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját.

Lionel Messi
Fotó: AFP

„Lehetséges, hogy jól jön nekünk ez a kihagyás, de majd meglátjuk, hogy amikor újraindul a BL, akkor milyen állapotban leszünk”nyilatkozta a spanyol Sport című napilapnak a 32 éves futballista, aki februárban még arról beszélt, hogy a Barca az akkori játékával nem nyerheti meg a legrangosabb európai kupasorozatot. – Egyelőre az a legfontosabb, hogy következetesek legyünk, és ne kövessük el azokat a buta hibákat, amelyeket az elmúlt időszakban.„

A Barcelona argentin sztárja hangsúlyozta, soha nem kételkedett a csapat képességeiben, és abban sem, hogy bármit megnyerhetnek, ugyanakkor a félbeszakadt szezonban mutatott játékkal egyáltalán nem volt elégedett.

”Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, az enyém pedig a BL-ben eltöltött évek alatt felhalmozott tapasztalatomra alapozva az, hogy az utóbbi időszakban mutatott teljesítménnyel nem tudtunk volna BL-t nyerni.„

A világjárvány miatt a spanyol bajnokság március 10. óta szünetel, a címvédő Barcelona 27 forduló után kétpontos előnnyel vezet a Real Madrid előtt. A BL március 11-én a nyolcaddöntős párharcok közben szakadt félbe, a folytatásról egyelőre még nincs pontos információ, a Barcelonára a vendégként elért 1-1-es döntetlen után visszavágó vár saját stadionjában a Napoli ellen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát