Létrehozva: 2020.09.11.

Nem semmi! Komoly pénzbüntetést kaptak az NB I-es csapat játékosai a rossz rajt után

A Debrecen két váratlan vereséggel nyitott a női kézilabda NB I-ben.

A DVSC Kézilabda Kft. vezetése a csapat első két fordulóban nyújtott teljesítménye után a következő döntést hozta: a játékosokat és a szakmai stáb tagjait is egy havi munkabérüknek megfelelő összegű pénzbüntetéssel sújtotta, amelynek kifizetésére október 10-ig kaptak haladékot – írja a klub közleménye.

Beragadt a rajtnál a Loki
Fotó: DVSC Kézilabda/Facebook

A Loki két meglepő vereséggel kezdte az új bajnoki idényt, előbb hazai pályán 31–30-ra kapott ki a Mosonmagyaróvártól, majd idegenben 21–18-ra a Kisvárdától

„A büntetés mértéke legalább olyan drasztikus, mint amilyen megdöbbentő volt az első két meccsen nyújtott teljesítmény. A tegnapi megbeszélésen tapasztaltak alapján úgy gondolom, abban mindannyian egyetértünk, hogy azonnali és érzékelhető változásokra van szükség, mind a játékosok, mind a stáb részéről. Csak a csapat képes egységesen megoldani ezt a helyzetet, és mivel én egyrészt maximálisan bízom ebben a csapatban, másrészt pedig egy vezetőnek nem csak a sikerekből, de a sikertelenségből is ki kell vennie a részét, így azt mondtam a csapatnak, hogy a büntetést magamra nézve is érvényesnek tartom. Hiszem azt, hogy ez a lépés felrázza a csapatot és elindítja azon az úton, amelyre hivatott ebben a szezonban. Köszönjük a szurkolók türelmét és azt, hogy mellettünk állnak! Mindörökké Hajrá Debrecen!”

mondta el Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda