Létrehozva: 2019.11.28.

Kirúgása után levélben búcsúzott Hosszú Katinka edzője

Petrov Árpád a bajnoknőt is idézte, s kijelentette, ő lesz az olimpián a legnagyobb szurkolója.

Egy nappal kirúgása után elmondta véleményét a szakításról Petrov Árpád. Hosszú Katinka menesztett edzője levélben vázolta a jelenlegi helyzetet, illetve értékelte az elmúlt másfél évet.

Petrov Árpád és Hosszú Katinka munka közben
Fotó: MTI

„Hosszú Katinkával elváltak útjaink. Hálával gondolok minden együtt töltött napra, amikor a világ legjobb úszóját segíthettem, az út, amit megtettünk izgalmas volt és rengeteget tanultam Katinkától. Alázat, munka, tisztelet, és még sorolhatnám. Megtapasztalhattam, mit is jelent ezerszer elhangzott jelmondata: “Hard Work Always Pays Off!”, azaz a kemény munka mindig kifizetődik. De akár azt is említhetném: vagy nyersz, vagy tanulsz.„írta az Indexnek levélben Petrov.

A szakember leveléből kiderül, nem haragszik tanítványára.

”Ígérni csak annyit tudok, a jövőben megpróbálom tudásom legjavával szolgálni közös ügyünket, Hosszú Katinkának pedig ugyan edzéseket már nem fogok vezetni, én leszek a legnagyobb szurkolója Tokióban és az olimpia után is. Kívánom, hogy teljesüljön minden álma, szakmai és emberi egyaránt.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó