OLDALVONAL

Kiderült, ez a célja a magyar válogatottnak a világbajnokságon

A legjobb hét közé kerülés a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elvárása a női válogatottal szemben a jövő szombaton kezdődő, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
  • Szerző: ST

Az MKSZ hétfői sajtótájékoztatóján Pálinger Katalin szakmai alelnök úgy fogalmazott: fiatal, tehetséges és jól motivált a csapat, amely képes elérni a kitűzött célokat. Hozzátette, a magyar együttesnek lesz a legalacsonyabb átlagéletkora a mezőnyben a némettel holtversenyben.

A női válogatott célja az első hétbe kerülés a vb-n
Fotó: MTI

„Válogatottunk a következő olimpiai ciklusra lesz igazán érett, akkor várhatunk el kiemelkedő eredményeket. Most a legjobb hét közé kerülés a cél, vagyis az, hogy versenyben maradjunk az olimpiai kvalifikációs sorozatban„
– közölte Pálinger. Hozzátette, ehhez bizonyos esetekben a nyolcadik, kilencedik helyezés is elegendő lehet.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány közölte: amikor 2016 nyarán átvette a válogatott irányítását, senki nem mondta volna meg, hogy ezzel a 18 játékossal vívják meg ezt a rendkívül fontos világbajnokságot. Hangsúlyozta, hogy nagyon szereti ezt a csapatot, és nagyon örül, hogy kapitányi tevékenysége során először Tomori Zsuzsannára is számíthat egy nagy tornán. A Siófok KC átlövőjének pályafutását a közelmúltban számos sérülés nehezítette.

”Ezért dolgoztunk évek óta, végre itt a világbajnokság, amelyen életben tarthatjuk kijutási esélyeinket az olimpiára. A célunk nem is lehet más, mint Kumamotón keresztül eljutni Tokióba. A lehetőség adott, izgatottan várjuk a kezdést”
– nyilatkozta a dán szakvezető.

A magyar válogatott világbajnoki csoportmérkőzései (magyar idő szerint):
november 30., szombat: Magyarország-Kazahsztán 10.00
december 1., vasárnap: Spanyolország-Magyarország 10.00
december 3., kedd: Magyarország-Montenegró 7.00
december 4., szerda: Magyarország-Szenegál 11.00
december 6. péntek: Románia-Magyarország 11.00

A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe. A világbajnokság győztese részt vehet a tokiói olimpián, a 2-7. helyezettek selejtezőt játszhatnak jövő márciusban.