Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.04.22.

Világválogatottban ünnepli a születésnapját Gera Zoli

Ebben a tizenegyben sztárok között, egy régi ismerõs oldalán a helye. Nem csak a Fradiba fér be a veterán középpályás.

Ma ünnepli a 38. születésnapját a Ferencváros és a magyar válogatott elnyűhetetlen középpályása, Gera Zoltán.

Zoli méltó módon a pályán tölti az ünnepnap egy részét, hiszen még mindig vezéregyénisége a 18 órától Gyirmóton bajnokit játszó zöld-fehéreknek. Este tehát csak akkor lesz igazi az öröm, ha a címvédőként csak ötödik csapata három vereség és egy döntetlen után végre győzelmet arat az NB I-ben.

Ha nem fordulok Istenhez, lehet, hogy már nem is élek, de valószínűleg egy kábítószeres, semmittevő ember lennék

- idézi a fradi.hu az ünnepi alkalomból Gerzsont, aki gyerekként Pécsett rossz társaságba keveredett. 11-12 évesen már dohányzott, elkapta a játékszenvedély, s rövidesen már piált és szipuzott is. A züllés után a hit terelte vissza a helyes útra, újra focizni kezdett. Sikerrel, hiszen 10 évig légióskodott Angliában, El-döntős volt a Fulhammel, három bajnoki címet nyert az FTC-vel, a válogatottban pedig már 97-szer játszott.

A %Ripost% most mégis egy másik "válogatottal" kíván boldog születésnapot: a 38 éven felüliek álomcsapatával. Benne ebben a korban is aktív világsztárokkal, és egy régi ismerőssel:

 

Király Gábor (41 éves, Haladás) - Rafael Márquez (mexikói, 38, Atlas), Juan (brazil, 38, Flamengo), Timmy Simons (belga, 40, FC Bruges), Husszein Abdulgani (szaúdi, 40, Al-Naszr) - Gera Zoltán (38, FTC), Francesco Totti (olasz, 40, AS Roma), Zé Roberto (brazil, 42, Palmeiras) - Miura Kazujosi (japán, 50, Jokohama), Didier Drogba (elefántcsontparti, 39, Phoenix Rising), Claudio Pizarro (perui, 38, Werder Bremen)

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Bayern München edzőjével egyeztet az Újpest

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét