Létrehozva: 2019.03.28.

Váratlan fordulat, ebben bízhat Király Gábor

Helybenhagyta a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága Király Gábor három mérkõzésre szóló eltiltását. A Haladás kapusa azonban nem hagyja annyiban az ügyet. Felháborodása jogos, információnk szerint nem is lehet hallani Király Gábor káromkodását.

Király Gábor a Ferencváros elleni bajnokin piros lapot kapott, miután hevesen reklamált Karakó Ferenc játékvezetőnél. Úgy tudjuk, a bíró a jegyzőkönyvbe azt írta, hogy a válogatott rekordere az édesanyját szidta. Király szerint ebből egy szó sem igaz.


Teljesen normális hangnemben szóltam Karakóhoz, egyetlen szitokszó, vagy káromkodás nem hagyta el a számat

– nyilatkozta az esetről a mérkőzést követően Király a Haladás honlapján.


A kapus szavait támasztja alá, hogy a keddi meghallgatáson lejátszották az esetről készült hangfelvételt, amit a játékvezető „fülese” rögzített. Információnk szerint semmi sem hallatszott Király szavaiból.
Király állítása szerint azt reklamálta a játékvezetőnél, hogy a zöld-fehérek vezető góljánál ketten lesen álltak. Azért is lenne meglepő, ha Király káromkodott volna, mivel a pár nap múlva a 43. születésnapját ünneplő hálóőrt egész pályafutása alatt egyszer sem állították ki. Mivel bőszíthette fel akkor Karakó Ferencet?


Mondtam, hogy ketten lesen álltak. Azt kérte, menjek el onnan. De mondtam: akkor is ketten lesen álltak, kérdezze meg a partjelzőt. Erre előhúzta a sárga lapot, mire mondtam: akkor is lesen álltak, nézzétek vissza, hogy les volt. Újra mondta, hogy menjek innen, mire én is megismételtem, hogy akkor is les volt. Erre felmutatta a piros lapot. Ez volt körülbelül a nyolcszázkilencvenedik meccsem és soha nem voltam kiállítva

– nyilatkozta Király a haladas.hu-n.


Ami biztos, a fellebbezésnek nincs halasztó hatálya - Király kihagyja a Puskás Akadémia elleni találkozót, pedig a sereghajtó Haladásnak létfontosságú lenne a kiesés elleni harcban a korábbi 108-szoros válogatott kapus játéka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat, óriási magyar siker jöhet a párizsi olimpián

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is