Létrehozva: 2017.03.30.

Szalai Ádám kitálal, ezért nem igazolt el

Edzõje és csapattársai viselkedése nagyban befolyásolta a döntését.

Szalai Ádám a német élvonalbeli Hoffenheim légiósa a német Bild című lapnak nyilatkozott. A magyar válogatott támadót többek között arról kérdezték, miért nem igazolt el a nyáron klubtól. A csatárt több egyesület, például két török csapat, a Galatasaray és a Trabzonrsport, valamint két német másodosztályú klub, Stuttgart és a Nürnberg is kereste.

„Az az igazság, hogy egyik lehetőség sem vonzott. A Hoffenheimnél az első naptól kezdve láttam, hogy milyen lehetőségek rejlenek a csapatban, és hogy minden professzionálisan működik” - nyilatkozta a lapnak.

Szalai Ádám csak 2017-ben érezhette úgy, jó döntést hozott. A 2016/17-es idény őszi szakaszában mindössze 134 percet töltött a pályán, és egy gólt szerzett. Tavasszal azonban a sok munka meghozta az eredményét, csak az elmúlt nyolc fordulóban több mint kétszer annyit játszott, mint ősszel, 281 percet töltött a pályán. Ennél is fontosabb, hogy négy gólt is szerzett, kétszer pedig bekerült a forduló válogatottjába is, legutóbb az Ingolstadt elleni teljesítményével. Akkor ezt posztolta:

A kiváló meccs/gól átlaggal rendelkező csatár kiemelte, rengeteg támogatást kapott a Hoffenheim vezetőedzőjétől, Julian Nagelsmanntól és csapattársaitól, akik akkor is tartották benne a lelket, amikor a támadó maga alatt volt. Szalai holnap, azaz pénteken Dárdai Pál Herthája ellen bizonyíthat újra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét