Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.31.

Sosem találod ki, honnan csábították el a magyar sport legendáját

Sokan kampányoltak mellette, így nem csoda, hogy Varga János birkózó-legendát javasolják a Nemzet Sportolójának.

A 79 éves Varga Jánost hatalmas megtiszteltetés érte egy nappal a budapesti világbajnokság után. A sportág legendáját jelölték ugyanis a Nemzet Sportolójának, miután Kulcsár Győző halálával megüresedett egy hely a társaságban.


Azt kevesen tudják, hogy kevésen múlott, hogy Varga elkezdjen birkózni. Elsőre ugyanis nemet mondott az invitálásra.

"Már 1953 körül megkeresett egy abonyi testnevelő tanár, és a birkózók közé hívott. Eleinte még nemet mondtam, tudniillik nehéz fizikai munkát végeztem. A helyi téglagyárban formázott téglát szállítottam egyik helyről a másikra, és ez eléggé megviselt"
– mesélte korábban a jochapress.hu-nak Varga, aki később megváltoztatta álláspontját. Rájött ugyanis, hogy a sportban van fantázia.


Pályafutásából igazi sikertörténet lett, 1963-ban törött bordával is világbajnok tudott lenni, míg a csúcspontot az 1968-as olimpia aranyérme jelentette a számára. Elmondása szerint élete legjobb formájában birkózott, s a fináléban egy döntetlen is elég volt neki román ellenfelével szemben.


Visszavonulása után edző lett, majd pontozóbíró.
Felesége válogatott atléta volt, lányuk, Adrienn pedig Európa-bajnok vívó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét