Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.01.25.

Shane Tusup új pozíciót kaphat

Jár az elismerés Hosszú Katinka sikerei kovácsának. De kérdés, hogy kér-e belõle...

Csütörtöktől dr. Sós Csaba az úszók új szövetségi kapitánya. Erről dr. Bienerth Gusztáv elnök számolt be budapesti sajtótájékoztatóján. A sportvezető bejelentette: a megválasztása utáni első elnökségi ülésen döntöttek többek között a kapitányi poszt átszervezéséről is. Az eddigi három szakvezetőt, így a felnőttkapitány Hargitay Andrást is visszahívták. Helyettük a mindenkori edzőbizottság vezetője - jelen esetben Sós - egy személyben tölti be a munkaköröket.

"Harmincéves korom óta vágyom arra, hogy eljöjjön ez a nap. Az úszás minden ágát műveltem, versenyzőként, edzőként, tanárként. Most boldogan állok bele ebbe a feladatba is - mondta Sós Csaba.

Az új kapitány hangsúlyozta: sok minden változhat, de az nem, hogy a magyar úszás sikereit a tehetségeink, és a velük "kora hajnaltól késő estig" dolgozó, világszínvonalon képzett edzőink szállítják. Immár közéjük tartozik a háromszoros olimpiai bajnoká érett Hosszú Katinka amerikai edző-férje, Shane Tusup is.

A sztárpárnak korábban voltak összezörrenései Kiss Lászlóval, majd Hargitayval is, de Bienerth és Sós szerint ez már a múlté:

Nekifutok én is, hogy fölvegyem vele a kapcsolatot

- tréfálkozott Tusupról az új úszókapitány, majd komolyra fordította a szót.

Beszélt a jelenlegi 15-ről 7 fősre szűkített edzőbizottsággal és Tusuppal kapcsolatos terveiről:

Az edzőbizottságban a helyük a legeredményesebb edzőknek, és Shane ezen a téren megkerülhetetlen.

Kihagyhatatlan a szűk grémiumból, és engem személy szerint is érdekelne a véleménye"

- mondta Sós Csaba, de hozzátette: azt azért elképzelhetőnek tartja, hogy akár a nyelvi nehézségek, akár a Katinka melletti rengeteg tennivaló, utazás miatt Tusup nem él majd a felkéréssel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét