Létrehozva: 2021.03.03.

Őrült Schumacher-pletyka terjed a színfalak mögött, reagált a család barátja

Döbbenetes összeesküvés-elméletről tálaltak ki a német szaksajtóban. Még most, hosszú évek múltán is téma a Schumacher-pletyka.

Furcsa témát vetett föl a német Motorsport-Total. A szakportálról kiderül, mi a Schumacher-pletyka lényege: az autóversenyek berkein belül arról pusmognak, hogy Michael Schumacher fia, Mick Schumacher csalással nyerhetett bajnoki címet 2018-ban a Forma-3-ban.

Mick Schumacher célja, hogy a Haas után a Ferrari pilótája legyen, mint régen az apja
Fotó: AFP

Schumacher fia azóta tavaly eggyel magasabb szinten, a Forma-2-ben is a csúcsra ért, idén pedig már a Forma-1 újoncaként készül a szezonrajtra a Haas istálló versenyzőjeként. Ha az ellenfelei nem is, a gonosz összeesküvés-elmélet most mégis utolérte. Egy F1-es csapatfőnök, a Schumacher családdal évtizedek óta szoros kapcsolatban lévő Franz Tost tiszta vizet öntött a pohárba.

Ezért terjed a Schumacher-pletyka

A homályos vádak szerint Mick Schumacher versenyautóját manipulálhatták a 2018-as F3-szezon közben. A csalásról pusmogók ezzel magyarázzák, hogy míg az ifjú tehetség az első öt versenyhétvégén a középmezőnyhöz tartozott, a sorozat második felében megtáltosodva egymás után nyerte a futamokat, és az élen végzett.

„Nem, egyértelműek az ellenérvek. Spa után (ahol elkezdődött Mick Schumacher nagy menetelése – a szerző) rögtön jött a verseny Ausztriában. Ott szakadt az eső, de újra fölényesen győzött. Márpedig a motorteljesítmény esőben nem számít olyan sokat”

- érvelt Mick mellett az AlphaTauri utánpótlás-szakértőnek számító osztrák csapatfőnöke.

Tost egyébként régóta közelről ismeri az egész Schumacher családot. Versenyzői karrierje után dolgozott Michael Schumacher hajdani menedzsere, Willi Weber mellett, majd sokáig segítette a legendás világbajnok öccsét, Ralf Schumachert is.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés

„Tucatszámra tudnám sorolni a különböző összeesküvés-elméleteket, amikről hallottam, de nem tulajdonítok nekik jelentőséget”

- folytatta a bennfentes szakember, aki egy további érvet is megemlített Mick Schumacher javára:

„Mick az a fajta versenyző, akinek az átlagnál kicsit tovább tart felvenni a ritmust, de amint ez megvan, utána már mindent kézben tart. Szerintem némi tapasztalatszerzés után a Forma-1-ben is nagyon-nagyon sikeres lesz”

- jövendölt Franz Tost.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt