Létrehozva: 2021.01.16.

Roberto Carlos nyomdokain: százmilliókat fizet a sztárklub a magyar focistáért

Eldőlt Rossi felfedezettjének a sorsa. Szalai Attiláról hivatalos bejelentést tettek: kiderült, hol folytatja a pályafutását. Jókora summát fizetnek érte.

A nyolcszoros válogatott Szalai Attila a ciprusi Apollon Limasszol labdarúgócsapatától a török Fenerbahcéhoz igazol.

Szalai az Izland elleni győztes Eb-pótselejtezőn
Fotó: AFP

A török focirajongók több mint harmadát maga mögött tudó, világhírű sztárklub sajtóhírek szerint 2 millió eurót (720 millió forint) fizet a 22 éves magyar védőért, akit német Bundesliga-csapatok is csábítottak. A vételár ötöde a játékos korábbi magyar klubját, a Mezőkövesdet illeti.

A korábban többek között Roberto Carlost is foglalkoztató Fener a közösségi oldalain jelentette be, hogy Szalai rövidesen orvosi vizsgálatra érkezik Isztambulba. Ott a Fanatik cikke szerint évente mintegy 130 millió forintnyi fizetés várja.

Szalai Attila az osztrák Rapid Wien utánpótlásában nevelkedett, majd két évet Mezőkövesden töltött, mielőtt 2019 nyarán Ciprusra igazolt. A válogatottban 2019 végén, a Puskás Aréna nyitómeccsén, Uruguay ellen mutatkozott be Marco Rossi szövetségi kapitány kezei alatt, és rögtön alapember lett a tavaly Eb-szereplést és Nemzetek Ligája-csoportgyőzelmet kiharcolt nemzeti csapatban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét