Létrehozva: 2016.07.24.

Óriási fordulat, új király a Hungaroringen!

Palvin Barbi kiszurkolta: kedvence nem csak a mostani riválisait, de a legendás Michael Schumachert is megelõzte. Senki többet, ötödször!

Az utóbbi évek őrületei után, idén kivételesen sokkal izgalmasabb volt a főpróba (a kaotikus szombati időmérő edzés), mint maga az előadás, a vasárnapi Magyar Nagydíj. A Forma-1 31. mogyoródi futamán rajt-cél győzelmet aratott Lewis Hamilton.

A 22 pilóta közül csak a brit Jenson Buttonnak (McLaren) kellett - műszaki hiba miatt - feladnia a versenyt, amely az egész hétvégén 176 ezer nézőt vonzott.

Hiába az unalmas, legfeljebb csak a taktikai csatákról emlékezetes verseny, mégiscsak a Hungaroring hozta eddig a legnagyobb fordulatot a száguldó cirkuszban! Legalábbis a világbajnoki pontversenyben: az első négy futamon győztes Nico Rosberg hiába üldözte végig csapattársát, Hamilton idei (és egyben a Magyar Nagydíjon aratott) ötödik sikerével átvette tőle a vezetést.

Szupermodellünk, Palvin Barbara is a helyszínen szurkolta ki barátjának.

Hamilton 2007, 2009, 2012 és 2013 után ötödször nyert Mogyoródon, ezzel lehagyta az eddigi csúcstartó F1-legendát, Michael Schumachert is.

"Minden a rajton múlt. Micsoda nap! Köszönöm a szurkolóknak, akik ilyen sokan kijöttek a Hungaroringre! Rajtuk múlik, miattuk ilyen remek mindig ez a verseny. Köszönöm nektek!

Ez egy különleges pálya számomra, mint ahogy Budapest is egy különleges város

- nyilatkozta az eredményhirdetés után Lewis Hamilton.

A Mercedes istálló leginkább csak egymással versengő párosa, Hamilton és Rosberg mögött Daniel Ricciardo (Red Bull) állhatott még fel pezsgőzni a dobogóra.

A további sorrend: 4. Sebastian Vettel (Ferrari), 5. Max Verstappen (Red Bull), 6. Kimi Räikkönen (Ferrari), 7. Fernando Alonso (McLaren), 8. Carlos Sainz (Toro Rosso), 9. Valtteri Bottas (Williams), 10. Nico Hülkenberg (Force India)

 

A vb-pontverseny élcsoportja:

1. Hamilton 192 pont, 2. Rosberg 186, 3. Ricciardo 115, 4. Räikkönen 114, 5. Vettel 110, 6. Verstappen 100

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

life.hu

Megszólalt II.Erzsébet bizalmasa: így viselkedett a királynő a színfalak mögött

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

magyarnemzet.hu

Lékai Máté bombaerős olimpiára készül, elmaradhat az Egyiptom elleni meccs

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

travelo.hu

Pár nap, és újra kinyit Róma ingyen látogatható, mesés rózsakertje

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

KIAJOBB

Xavi botrányt okozott, a Barca súlyos kudarcot vallott a BL-ben