Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.25.

Nicsak, ki akadt ki: súlyos jelmezét hibáztatja a sztár

Hülyeség volt fölvennie az extravangáns gúnyát. Nem bírták a lábai a kiképzést: kifáradt már a nagy fellépése előtt.

Különös indokkal magyarázza Deontay Wilder, hogy a hétvégi Las Vegas-i gálán technikai KO-val kikapott a Tyson Fury elleni címmérkőzésén a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoki övéért.

Fotó: Profimedia

A 34 éves amerikai bunyós szerint leginkább azért maradt alul brit ellenfelével szemben, mert túlságosan nehéz volt a gúnyája, amiben bevonult a szorítóba.

„Sokminden rosszul ment a küzdelem előtti percekben, de enyém minden felelősség. Súlyos árat fizettem azért, mert a lábaim nem voltak valami jó állapotban a jelmez miatt. Túl nehéz volt, több mint negyven fontot (körülbelül 18 kilogrammot – a szerző) nyomott. Tíz-tizenöt percig volt rajtam már a bevonulás előtt is, mire levehettem. Aztán a gyaloglás a ringhez, majd a magas lépcsők. Felért egy kiadós edzéssel a lábaimnak. Amint levettem a maskarát, tudtam, változott a helyzet, és a harmadik menetben teljesen ki is készültem. Mintha eltűntek volna a lábaim, gyorsan túlélő üzemmódba kellet kapcsolnom. De ismernek, felemelem a pajzsom, egy harcos vagyok”

- mondta az eddig veretlen Wilder az extravagáns jelmezről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét