Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.05.

Nem találod ki, kinek köszöni a sikereit a szülinapos Gyurta Dani!

A nagy elõdnek is hálás azért, ahogy kisgyerekként bánt vele. Londoni hõsünk a múltba tekintve is az elõtte álló nagy feladatra gondol.

Pályafutása leghosszabb és legkeményebb, négyhónapos alapozásán van túl Gyurta Dániel. Londoni olimpiai bajnokunk szerint ez – látván a riválisai eredményeit – feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy Rióban is elérje a legfőbb célját. Kimondva, kimondatlanul: az újabb ötkarikás aranyat!

Mellúszó-specialistánk szerdán a 27. születésnapját ünnepelte, talán a jeles nap apropóján is emlékezett vissza szívesen a kezdetekre.

Nekem mindig Rózsa Norbert a példa.

Amikor kilencvenkilencben lekerültem a Komjádi-uszodába, ő akkor készült a sydneyi olimpiára. Széchy Tamás bácsi már majdnem három és fél órája úszatta, mert nem tudta megcsinálni a szinteket, és folyamatosan ismételtette vele. Aztán előbb-utóbb vége volt az edzésének, és láttam rajta, hogy hullafáradt, de hát én miatta kezdtem el igazából nagyon keményen sportolni, és miatta tűztem ki célul, hogy olimpiai bajnok szeretnék lenni”

- nosztalgiázott Gyurta Dániel az M4 Sport televízió Út Rióba című műsorában.

„Mikor ott megláttam, végignéztem az edzését, majd kijött a vízből, odamentem hozzá, és az a fajta türelem, az a fajta nyugalom és az a fajta öröm, ahogy engem ő fogadott, és ahogy engem ő kezelt, a kis kilencéves kisgyereket, az számomra mindig példa. Én is ugyanezt próbálom visszaadni az embereknek.”

Dani elmondta: tisztában van vele, hogy a világon még nagyon sokan ugyanarra készülnek, amire ő, de téved, aki azt gondolja, hogy jóllakott az eddigi sikereivel.

„Azért vagyok nagyon hálás, mert azt csinálhatom, amit szeretek. Ha valaki nekem kisgyerekként azt mondja, hogy ilyen idősen már a negyedik olimpiámra fogok készülni, ráadásul úgy, hogy van már egy arany- és egy ezüstérmem, akkor azt már előre aláírtam volna.

De nem elégedtem meg azzal, ami most van a vitrinemben, hanem szeretnék mindent kihozni magamból,

és egy olyan versenyt zárni, hogy azt mondhassam Rióról: az én városom!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét