Létrehozva: 2019.06.25.

Nem mese Popeye szuperereje, doppingszer van a spenótban

A kísérletet végzõ német tudós is meglepõdött az eredmények láttán. Élsportolók most tömjék magukba a parajt, amíg még lehet!

Nem hiába rejlik a rajzfilm- és képregényhős Popeye, a tengerész szuperereje a spenótban: egy friss tudományos kísérlet eredményeképpen doppinglistára kerülhet az egyik összetevője.

Persze tengerészek nyugodtan ehetik ezentúl is, legfeljebb az élsportolóknak kell lemondaniuk róla. Maria Parr professzor ugyanis a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) támogatásával Berlinben elvégzett egy kísérletet: tíz heti edzéssorozat alatt 46 sportolót vizsgált, akik vagy a kérdéses anyagot (ecdysteron), vagy placebót kaptak. A vizsgálatok eredményei a német tudóst is megdöbbentették.

Azt feltételeztük, hogy teljesítménynövekedést látunk majd, de arra nem számítottunk, hogy az ilyen nagy lesz

- mondta Parr az ARD műsorában.

Miután a spenót összetevője háromszoros izomnövekedést okozott a többiekhez képest, Parr javasolja az ecdysteron felvételét a WADA tiltólistájára. Erről további vizsgálatok után a szervezet szakértőinek bizottsága dönt majd.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt