Létrehozva: 2015.05.29.

Nagy durranásra készülnek Nagy Lászlóék a BL-ben

Lehetetlen küldetést teljesítene a Veszprém a kézilabda Final Four örökös német helyszínén, Kölnben. Remélhetõleg nem lejtõs pályán vághat vissza bajnokcsapatunk a favorit Kielnek a tavalyi és a tavalyelõtti vereségért.

Komoly kihívás előtt áll az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata. Nagy Lászlóék a Bajnokok Ligája hétvégi fináléjában az elődöntőbeli ellenfél THW Kiel, illetve a spanyol Barcelona és a lengyel Kielce ellenében célozzák meg az áhított trófeát.

A balkezes világklasszis szerint tavaly már megfizették a tanulópénzt Kölnben. Idén pedig mindent beleadnak, hogy egy „nagy durranással” zárják le a már eddig is fantasztikusan sikerült évet.

Legyőznék a mumust

A katalán sztárcsapattal 2011-ben BL-győztes átlövő az európai szövetség (EHF) honlapján vezetett blogjában a németekkel kapcsolatban kiemelte:

Két éve a negyeddöntőben, tavaly az elődöntőben győztek le minket. Idén arra készülünk, hogy elrontsuk a sormintát.

A német rivális tavaly három góllal nyert, de Carlos Ortega vezetőedző szerint azóta a magyar bajnok erősebb és rutinosabb lett, beleértve a kölni légkör kezelését is. A bivalyerős ellenfélen túl ugyanis az „örökös” Final Four-helyszín, a 20 ezer férőhelyes Lanxess Arena is a németek mellett szól.

Örökös helyszín?

2010 óta itt rendezik, és egy új megállapodás alapján 2020-ig itt is fogják rendezni a BL-döntőt. Ez még a németek korábbi világklasszisa, Stefan Kretzschmar szerint is felháborító:

Ez így már nem európai verseny. Az EHF mindig a biztos lóra tesz a csodás kölni arénával, pedig meg lehetne próbálni másutt is.

A négyes finálék történetében most először fordul elő, hogy csak egy csapat képviseli a német színeket. Az erőviszonyok alapján tehát az sem csoda, hogy Kölnben eddig csak a Barca tudott nyerni külföldiként 2011-ben – előtte és utána kétszer a Kiel, egyszer-egyszer a Hamburg és a Flensburg használta ki a német pálya előnyét.

Papíron a Kiel is csak 500 jegyet kapott a szurkolóinak, ezzel együtt a német tábort legalább 12 ezresre jósolják. Persze a szépszámú veszprémi szurkolóhad megpróbálja majd túlharsogni őket. Nagy Laci például a támogatásért cserébe egy hegynyi sörrel tankolta fel az útnak induló drukkereket.

Megoldható feladat a Veszprém?

A Kiel játékosai és vezetői diplomatikus esélylatolgatásaival szemben, a német sportsajtó szerencsének tartja, hogy övéik elkerülték a Barcát. A Veszprém jelentette „megoldható feladat” végrehajtása után pedig vasárnap jöhet a katalánok elleni álomdöntő. Ehhez azért remélhetőleg a magyar csapat sztárjainak is lesz egy-két dobásuk.

A végső győztes összesen félmillió euróval (155 millió forinttal) gazdagodik. Vannak ugyanakkor, akik egyénileg már nyertek: a veszprémi csapat kapusát, Mikler Rolandot és beállósát, Renato Sulic-ot is beválasztották a BL-sorozat álomcsapatába.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét