Létrehozva: 2015.12.28.

Meglepő nevek, BL-főtáblás klub is Szalai kérői között

Mégsem biztos a hannoveri folytatás. Négy ország öt csapata van képben a klubváltásra készülõ magyar csatárnál.

Lépnie kell, ha játszani akar tavasszal, mégsem biztos Szalai Ádám távozása Hoffenheimből. Neki persze mehetnékje van, már csak az Európa-bajnoki szereplés miatt is, de a menedzsere szerint 50-50 százalék a klubváltás esélye.

A Falusiaknál mellőzött magyar csatárt a német sajtó már összeboronálta a szintén kiesőjelölt Hannoverrel, de a Bild megtudta: nem lefutott az ügy, több országból is érdeklődnek iránta. Az újabb német lehetőséggel kapcsolatban sokáig bizonytalan volt, hogy ki lesz a hannoveriek új edzője (időközben kinevezték Thomas Schaafot), de Szalaiék nem csak ezért várnak ki.

Olyan klubnak kell lennie, ahová Ádám szívesen megy, és ahol szükség van rá a játékrendszerben. Hannoveren kívül több lehetősége is van

- nyilatkozta az Arena11 ügynökség részéről Lars-Wilhelm Baumgarten.

A lapnak kiszivárogtatott információk szerint három másik országba is hívják Szalait, akinek a németországi megítélése sokat romlott az utóbbi években, hiszen a Schalkénál és a Hoffenheimnél sem tudta hozni a mainzi formáját.

Anglia, Görögország, Izrael?

Angliából az élvonalban tök utolsó Aston Villa és a másodosztályban 14. Queens Park Rangers (Tőzsér Dániel csapata), Görögországból a Panathinaikosz, Izraelből pedig a címvédő, jelenleg is listavezető, ősszel BL-főtáblás Makkabi Tel-Aviv érdeklődik a magyar csatár iránt.

A Bild szerint az a legvalószínűbb, hogy a Hoffenheim egyelőre nem adja el, mert a becsült értéke is jelentősen visszaesett (7-ről 3 millió euróra). A német klub ezért egyelőre kölcsönadná Szalait, aki egy jó tavaszi, majd Eb-szerepléssel újra feltornászhatná az árát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Hagyományőrző programok – Így élheted át a régmúlt húsvétjait

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt