KIAJOBB

Meddig maradhat Dárdai a magyar válogatottnál?

Álmai Bundesliga-kispadja már Dárdai Pálé. De mi lesz a magyar válogatottéval?
  • Szerző: HG

Újra kezdődhet a kötélhúzás a Hertha BSC és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetői között Dárdai Pál sorsáról.

Mintha a két fél nem ugyanazt a megállapodást írta volna alá. A németek szerint egy visszahívási opció miatt véget vethetnek a „másodállásának”, a magyarok olvasatában azonban az Eb-selejtezők végéig ezt nem tehetik meg.

Egyéves, mégis örökös szerződés

Csütörtökön kürtölték világgá a német lapok, péntek reggel pedig Michael Preetz menedzser a Twitterén is megerősítette, hogy a Herthát beugróként megmentő fiatal szakembert véglegesítette vezetőedzőként:

Alig száradt még meg a tinta. Dárdai Pál az új vezetőedzőnk!

A berlini klubbal most megkötött egyéves, a Bild szerint az eddigihez képest ötszörös fizetést (évi 600 ezer eurót - azaz 185 millió forintot) garantáló megállapodást a klub egyoldalúan meghosszabbíthatja.

Ha Dárdai mégsem válik be, akkor a csapathoz 20 éves kora óta hűséges tréner visszaejtőernyőzhet oda, ahonnan február elején előhúzták: az utánpótláshoz.

Véget vethetnek a másodállásnak?

Ami a válogatottunknál végzett munkáját illeti, a mértékadó Kicker szakportál hangsúlyozta: a június 13-i finn-magyar Eb-selejtező után a Hertha egy záradék értelmében visszahívhatja Dárdait. Ez már többször is felmerült, Preetzék az edző véglegesítése kapcsán korábban is gyakran hivatkoztak erre a lehetőségükre.

Az MLSZ vezetői azonban mindvégig tagadták, hogy ezt a beleegyezésük nélkül meghúzhatná a Hertha. Berzi Sándor alelnök március végén a Sport TV Mai helyzet című műsorában leszögezte: a Dárdaival és munkaadójával, a Herthával közösen aláírt szerződés november 30-áig szól. Akkor Pali még csak a berlini U15-ös ificsapat edzője volt.

Most, hogy sikeres a felnőtt csapatnál, a Hertha vezetői másképp gondolkozhatnak, de hogy ebből valami legyen, ahhoz a mi hozzájárulásunk is szükséges.

Csányi Sándor MLSZ-elnök néhány nappal később, az újraválasztása után így fogalmazott a titokzatos ügyről a Nemzeti Sport hasábjain:

A Hertha jelentkezhet olyan igénnyel, hogy visszarendelné Palit, ám a mi olvasatunkban ezt egyoldalúan nem teheti meg.

Csányi akkor azt is hozzátette, hogy ha kijutunk az Európa-bajnokságra, azt szeretné, hogy „Pali vezesse a válogatottat”. Ez azonban már végképp csak vágyálomnak tűnik.

Napokon belül, de legkésőbb a sorsdöntő finn-magyar meccs után eldől, hogy a Hertha vagy az MLSZ illetékesei ködösítettek-e a szurkolók megnyugtatása céljából.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?