Létrehozva: 2019.05.18.

Magyar pályán magyar sztár: Marozsán lehet a női BL-döntő hőse

Nem csak a szavak szintjén kötõdik szülõhazájához a háromszoros Bajnokok Ligája-gyõztes.

Sok nagy trófeát nyert már a női labdarúgás világsztárjának számító Marozsán Dzsenifer. A 2018-ban a posztján a világ legjobbjának választott irányító mégis pályafutása negyedik BL-győzelme lehet a legkülönlegesebb mind közül. A Lyonban légióskodó, német válogatottként olimpiai- és Európa-bajnok irányító most először szülővárosában, a minden idők legrangosabb budapesti nemzetközi mérkőzésének otthont adó Groupama Arénában érhet a csúcsra.

 

Nézőknek és főszereplőknek egyaránt felejthetetlen estének ígérkezik a húszezres teltházat vonzó Lyon-Barcelona női Bajnokok Ligája-döntő az FTC stadionjában.

 

Nem csoda a nagy érdeklődés: a színes programokkal felvezetett csúcsmeccs sztárja a magyar származású 27 éves német világklasszis, Marozsán Dzsenifer lehet. Õ korábbi csapatával, az FFC Frankfurttal egyszer, a Lyonnal már kétszer is megnyerte a legrangosabb kupát, de a budapesti helyszín miatt számára is kiemelt jelentőséggel bír az újabb BL-finálé.

Az elejétől kezdve mondtam, hogy ez a legfőbb célom ebben a szezonban. Sikerült, és ezt nagyon nagyon köszönöm a csapattársaimnak

– mondta az M4-nek Maro, akinek a családja is a zsúfolt nézőtéren szurkol majd.

 

Fivére és édesanyja mellett ott lesz édesapja, Marozsán János is. A korábbi négyszeres válogatott középpályás anno 1991-ben magyar bajnoki címet nyert a Kispest-Honvéddal. Játszott Siófokon, a BVSC-ben és Pécsett is, mielőtt az akkor négyéves kislányával együtt Saarbrückenbe költözve németországi légiósnak állt volna.

A tavalyi tüdőembóliája miatt több mint négy hónapot kihagyott, a pályára októberben visszatért Marozsán Dzsenifer kiválóan beszéli anyanyelvét. Nem csak udvariasságból hangsúlyozza gyakran a kötődését Magyarországhoz.

 

A téli-nyári szünetekben rendszeresen látogat az „óhazába”, imádott kiskutyáját Nyuszkának hívja (a német sajtóban olykor bajosan próbálják elmagyarázni, pontosan mit jelent az öleb neve), a futballcipőit pedig a németen túl magyar zászló is díszíti.

Unlock new levels PUMA Football #NewLevels #PUMAFuture

Közzétette: Dzsenifer Marozsan – 2019. április 1., hétfő

 


Névjegy – Marozsán Dzsenifer

Született: 1992. április 18., Budapest

Németországban él: 4 éves kora óta

Állampolgársága: magyar/német

Klubjai: Saarbrücken (2007-09), Frankfurt (2009-16), Lyon (2016-)

A német válogatottban: 89 mérkőzés, 32 gól

A legnagyobb sikerei: 3xBL-győztes (2015, 2017, 2018), Európa-bajnok (2013), olimpiai bajnok (2016), U20-as világbajnok (2010), U17-es vb-gólkirály (2007)

 

 

Női Bajnokok Ligája, döntő

Olympique Lyon (francia)-FC Barcelona (spanyol)

Ma, 18.00, Groupama Aréna (tv: M4 Sport)

 

Magyarok a bírói stábban is

Nem csak a mérkőzésnek otthont adó Groupama Aréna és a lyoni sztár, Marozsán Dzsenifer erősíti a magyar vonalat a női BL-döntőn. A mérkőzés játékvezetői csapatában két honfitársunk – Kulcsár Katalin és Török Katalin – is közreműködik majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Most kaptuk: rendőr áll a főúton, tömegkarambol történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

KIAJOBB

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

KIAJOBB

Oda Szoboszlai nagy álma? Újabb fronton bukott el a Liverpool

KIAJOBB

Szoboszlait nem kímélik a szurkolók; felismered a magyar sztársportolót?