Létrehozva: 2016.09.23.

Lesajnálják Budapestet, pedig már csak két ellenfele maradt

Hiába maradt már csak három város a 2024-es olimpia megrendezésére pályázók között, ettõl még Budapestet tartják a legkevésbé esélyesnek.

A 2024-es olimpia budapesti megrendezésének esélye jelentősen megnőtt azzal, hogy Róma minden valószínűséggel vissza fog lépni. A döntés még nem hivatalos, de a város vezetése nem támogatja a játékokat, így pedig még soha nem rendeztek olimpiát.

Már csak három helyszínre lehet fogadni

Az egyik angol fogadóirodáknál ennek megfelelően már csak három helyszínre lehet pénzt tenni, amelyek közül a legesélytelenebb Budapest. A két fő rivális, Párizs és Los Angeles jóval nagyobb és ismertebb város, mint Budapest, sőt mindkét helyszín már harmadszor lenne házigazda.

A Coral nevű oldal szerint a legesélyesebb Párizs, amelyre 1,61-szeres pénzt fizetnek akkor, ha 2012 után újra Európába vándorol az olimpiai láng. A francia főváros annak ellenére a legesélyesebb a rendezésre, hogy a terrortámadások sűrű célpontja.

Mellettük szól, hogy a labarúgó-Európa-bajnokságot hibátlanul megoldották, mindössze néhány szurkolói összetűzés volt. Az 1924-es olimpiát is a városban rendezték, a 100 éves évforduló Athén esetében azonban nem volt jó ómen, de lehet, hogy ez a franciáknál megváltozik.

A második legesélyesebb város Los Angeles, amire jelenleg 3,25 a szorzó. Los Angeles mellett szól, hogy Észak-Amerika már 1996 óta vár egy nyári olimpiára, akkor Atlanta volt a rendező.

Budapest lakossága, anyagi lehetőségei és infrastruktúrája eltörpül a két világváros mellett, valószínű emiatt 5,5-es szorzó van arra, hogy Magyarország először olimpiát rendezhessen.

Érdekesség, hogy a 2016-os olimpia megrendezésére sem Rio de Janeiro volt a favorit, a fogadóirodák toronymagas esélyesként tekintettek Chicagóra. A végső két szavazáson ezek ellenére a brazil város ellenfele Madrid és a 2020-as házigazda, Tokió volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét