Létrehozva: 2021.01.12.

Kitálalt a Forma–1-be vágyó pilótalány: csak erre kellenek az autóversenyzőnők?

Szerinte csak reklámfogásnak használják őket az istállók. Sophiát már a sportolói Oscar-gálán is díjazták.

Bő két éve horrorisztikus bukást élt túl (Makaóban 276 km/h-s sebességgel repült neki autójával egy fotós állványzatnak), de a felépülése óta újra azért küzd Sophia Flörsch, hogy az F1-be jusson. A még mindig csak 20 éves német autóversenyző most kifakadt: szerinte a királykategória vezetőinek csak mosolyogni kellenének a női pilóták.

Fotó: Instagram

„Akadt már néhány nő, akiket támogattak a Forma–1 csapatai, de mindig csak arra kellettek, hogy vigyorogjanak a kamerákba. Pedig fontos lenne, hogy a lányok ugyanannyi esélyt és segítséget kapjanak, mint a fiúk”

– idézte Sophia kifakadását a Bild.

A leggyorsabb német autóversenyzőnő eddig a Forma–3-ig jutott. A Ferrari istálló utánpótlásképző akadémiájára nemrég keresni kezdték ugyan kifejezetten a hölgy pilótákat, de szerinte ez is csak egy ügyes reklámfogás.

„Amíg csak a marketingosztálynak kellünk, semmi sem fog változni az autósportban. Kellenének olyan vezetők, akik igazán hisznek az autóversenyzőnőkben, és nem csak nagyobb felhajtást akarnak kelteni velünk”

– mondta Sophia, akit négyéves korától gokartozva csapott meg a benzingőz.

 

Bikinimodellnek is beillene, de ő autóversenyzőként bizonyítana:

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Sophia 👑 (@sophiafloersch) által megosztott bejegyzés

Az F1 korábbi legendás vezetője, Bernie Ecclestone sokáig hiába küzdött azért, versenyzőnővel színesítse a mezőnyt. Az amerikai szériákban sikeres, a tengerentúlon óriási népszerűségnek örvendő Danica Patrickot azonban hiába csábította. A többi próbálkozó pedig legfeljebb tesztpilóta-státuszig jutott el, és – mint például a Lotusnál és a Renault-nál is megfordult spanyol Carmen Jordá (alábbi képünkön) – valóban többször kerültek a hírekbe bikinis fotóik, semmint a teljesítményük révén.

A királykategóriás sorozatban legutóbb 1992-ben versenyezhetett volna az olasz Giovanna Amati, de a Brabhammel három próbálkozásból egyszer sem jutott túl a selejtezőkön. Az első nő is olasz volt: Maria Teresa de Filippis 1958-ban, a Belga Nagydíjon tizedikként végzett. Pontot (pontosabban egy felet) eddig csak Maria Grazia Lombardi nyert: Amatiék honfitársnője a hetvenes években tucatnyi futamon állt rajthoz, és a több néző halála miatt félbeszakadt '75-ös Spanyol Nagydíjon a hatodik helyen leintve kapott fél pontot.

Tragédia lett a vége

A spanyol María de Villota 2012-ben a Marussia istálló tesztpilótája volt. A korábbi F1-versenyző Emilio de Villota lánya azon a nyáron a duxford-i reptéren tesztelve, 65 km/h-s sebességgel nekiütközött egy kamion leeresztett rámpájának, amely a fejét találta el. Koponyatörést szenvedett, a jobb szemére megvakult, elvesztette a szaglását és ízérzékelését, és később is gyakori fejfájás kínozta. Egy év múlva feleségül ment személyi edzőjéhez, majd három hónappal később – pontosan egy évvel azután, hogy a balesetét követően először a nyilvánosság elé lépett – szívinfarktusban meghalt. Ezt a balesete következtében fellépő neurológiai rendellenesség okozta.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt