Létrehozva: 2015.07.19.

Õk már láttak igazi focit! Sztárklubok percemberei az NB I-ben

Bajnokok Ligája-mezõnynek is beillene, amilyen csapatoknál megfordultak korábban a magyar bajnokság focistái. Kár, hogy a legtöbbjük tényleg csak térült-fordult. Játszaniuk már nemigen sikerült.

Az európai topbajnokságokban még csak most kezd beindulni az edzés és az átigazolási szezon, de nálunk már elkezdődött az NB I. Augusztus végéig még várható néhány új játékos a 12 klubhoz, de az új szabályozás miatt kevesebb külföldi veszi el a magyar focisták munkáját.

Gondolhatnánk, hogy a légiósok számának korlátozása, és a csapatokba pumpált közpénzek ugrásszerű növekedése javít az igazolások minőségén. Ehhez képest az élvonalbeli csapatok eddig alig szerződtettek jelentős múlttal büszkélkedő focistát.

Legendák jöttek, mentek

Ellenben olyan nagynevű „nyugdíjasokkal” lett kevesebb a mezőny, mint a Haladástól távozó olasz Lazio-legenda, Tommaso Rocchi, és a tropára ment térdét egy évig Kispesten borogató Abdul Kader Keita (az elefántcsontparti csatár többek között a Lyon és a Galatasaray sztárja volt).

Így is maradtak persze olyanok, akik legalább mesélhetnek a nagy klubokról, a nagy meccsekről a magyar fiataloknak.

Számba véve az elitcsapatoknál is szerepelt NB I-es játékosokat, feltűnő, hogy szinte csak a hosszú légióskodásuk végén hazatért magyar veteránok játszottak rendszeresen. A húzóembernek szánt külföldiek legtöbbjének csak pár perc, néhány meccs jutott a sztárkluboknál.

A %RIPOST% összeállította az igazi csúcsfociba is beleszagolt élvonalbeli játékosok válogatott keretét.

 

Kapus:

Király Gábor, Haladás (7 év a Herthában, BL-meccsekkel)

Védők:

Juhász Roland, Videoton (7,5 év az Anderlechtben)

David Mateos, FTC (spanyol, Real Madrid: 10 perc egy BL-meccsen)

Laczkó Zsolt, Békéscsaba (Olimpiakosz: 0, Sampdoria: 9 meccs az olasz élvonalban)

Középpályások:

Filipe Oliveira, Videoton (portugál, Chelsea: 5 angol bajnoki, 1 UEFA-kupa)

Hajnal Tamás, FTC (Schalke, Dortmund, Stuttgart)

Gera Zoltán, FTC (Európa Liga-döntő a Fulhammel)

Filkor Attila, Újpest (Internazionale: 2 kupameccsen 29 perc, AC Milan: 0)

Ayub Daud, Honvéd (szomáliai, Juventus: 3 perc egy bajnokin)

 

Csatárok:

Geoffrey Castillion, DVSC (holland, Ajax: 29 perc egy bajnokin)

Souleymane Youla, Honvéd (guineai, Anderlecht, Besiktas, Lille)

Cserék:

Alekszandar Ignjatovics, Honvéd (szerb, Feyenoord: 1 kupameccs)

Dudás Ádám, Haladás (Szpartak Moszkva: 57 perc az UEFA-kupában)

Roland Lamah, FTC (belga, Anderlecht: 6 bajnoki)

Alhassane Soumah, Videoton (guineai, Juventus: tartalékcsapat)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét