Létrehozva: 2016.04.20.

Hosszú Katinkáról és a Kiss-balhéról is beszélt az úszókapitány

Az olimpia motiválja az Iron Lady felkészülését, Hargitay András szerint majd utána lehet megítélni, hogy jól csinálta-e. Az edzésébe és a versenyzésébe sem szól bele az úszószövetség.

Az új szövetségi kapitány elégedett volt az úszóbajnokságon látottakkal, holott az előzmények a Kiss László-botrány miatt nem voltak ideálisak. Hargitay András a %RIPOST%-nak elmondta, fontos lenne, ha végre megint csak az úszásra koncentrálhatna mindenki a sportágban.

"Vegyes volt a hétvége, de inkább ilyet kívánok magamnak, mint az előzőeket, mert ez mégiscsak szakmai dolog. Még akkor is, ha vannak viták, nézeteltérések."

Hargitay segítője, Wladár Sándor oldalunknak azt mondta, az úszók függetleníteni tudták magukat a balhéktól. A kapitány szerint persze mindenki másképp élte meg a helyzetet.

"Az úszók a társadalom része, természetesen közelebb érezték magukat a problémákhoz. Valakit megrázott az ügy, mások nem foglalkoztak vele. Viszont azt mondani, hogy senki sem érdekelt, az éppen annyira nem igaz, mintha azt állítanánk, mindenkit lesújtott a botrány."

Hozzátette, bízik benne, hogy az elmúlt hetek történései nem lesznek hatással a további teljesítményekre.

"Ezt nehéz lemérni.

Természetesen nem jött jókor, de egy ilyen botrány soha sem jön jókor.

Kiss László utódja úgy véli, a kapitányváltás nem okozhat fennakadást, szerinte nem befolyásolja az eredményeket.

"Valamilyen szempontból persze igen, de az régen rossz, ha az edzők és a versenyzők ezzel foglalkoznak. Az úszók, a trénerek és a vezetők csinálják a dolgukat. Akkor működik minden jól, ha annyira fényes az eredmény, ha az összes többi nem is látszik. Ugyanakkor

mindenki tudja, hogy valamennyi sikeres versenyző mögött egy edző, egy család, egy szövetség és egy ország áll.

Hosszú Katinka nem szerepelt az ob-n, éppen Arizonában versenyzett. Évtizedek óta nem volt olyan úszónk, aki úgy utazott volna az olimpiára, hogy nem vett részt az ob-n. Õ lesz a kivétel.

Hosszú Katinka egy unikum, őt nem lehet beszorítani abba a sémába, mint a többieket. Érezhetően más. Az olimpia motiválja a felkészülését, majd utána lehet megítélni, hogy jól csinálta vagy nem.

Az edzésébe és a versenyzésébe sem szólunk bele, mert az utolsó pillanatban már nem szabad változtatni azon, ami eddig bevált."

Hargitay András zárásként elmondta, féltő aggodalommal figyelik Hosszú Katinkát is. Ha majd az olimpia után értékelni kell a felkészülést, akkor az úgy lenne szép, ha a csapat és az Iron Lady is sikerrel járt, és aranyérmeket nyert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt