Létrehozva: 2019.04.27.

Hosszú Katinka tízmilliókért úszik a szuperversenyen

Kiharcolta a forradalmi fejlõdést, de nem kizárólag magának, hanem minden úszónak.

Egy-egy győzelem közel 3 millió forintot, a világcsúcs a kétszeresét éri azon a kínai szuperversenyen, amelyen Hosszú Katinka ma és holnap hat számban úszik.

Kantonban ma kezdődik a FINA Bajnokok Sorozata. A Nemzetközi Úszószövetség új viadalán minden eddiginél több pénzt kereshetnek a világ legjobbjai, köztük Hosszú Katinka. A számonként négyfős futamok győztesei 10 ezer dollárt (2,9 millió forint) söpörnek be, a második helyért 8 ezer dollárt (2,3 millió forint), a harmadikért 6 ezer dollárt (1,7 millió forint) pénzdíj jár. Sőt, az utolsóként célba csapók is kapnak 5 ezer dollárt (majdnem 1,5 millió forint).

Egy-egy világcsúcs további 20 ezer dollár (5,8 millió forint) bónuszt jelent. A résztvevő sportolók rajtpénzt kapnak, és minden utazási és szállásköltségüket is állják a szervezők.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hi Guangzhou

Iron Lady (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés,

 

Háromszoros olimpiai bajnoknőnk hat számban indul (200 és 400 méteres gyorsúszásban, 100 és 200 háton, 200 pillangón és 200 vegyesen), azaz ha senkit nem előz meg, akkor is legalább 9 milliót keres a hétvégén. Ennél persze – eredményekben és pénzdíjban is – sokkal több várható: 200 vegyesen Katka toronymagas esélyes, de az indulók közül 200-as távon gyorson, háton és pillangón is övé az idei legjobb idő.

A 3,9 millió dollár (több mint 1,1 milliárd forint) összdíjazású Bajnokok Sorozata két hét múlva a budapesti Duna Arénában folytatódik (Hosszú mellett több magyar versenyzővel: Jakabos Zsuzsannával, Késely Ajnával és Békési Eszterrel, illetve Cseh Lászlóval és Milák Kristóffal), majd május végén az egyesült államokbeli Indianapolisban fejeződik be.

 

Külön érdekesség, hogy a nemzetközi szövetség éppen arra válaszul hívta életre ezt a jól fizető sorozatot, hogy a FINA-val elégedetlen Katinka és több társa már-már forradalmat indított el a sportág begyöpösödött vezetése ellen az újonnan alakult Nemzetközi Úszóliga, és a mögötte álló milliárdos üzletember, Konsztantyin Grigorisin támogatásával.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét