Létrehozva: 2019.01.31.

Hosszú Katinka megtörte a csendet, élete nehéz időszakáról vallott

Javára vált, hogy tavaly kicsit megszakította a nagy rohanást. Újult erõvel folytatja az útját.

Egy hawaii edzőtábor és két európai verseny után rövid időre hazatért Hosszú Katinka. Januárból csak négy teljes napot töltött itthon - azaz egy év múltán a magánéleti és egyben szakmai válságát végképp maga mögött hagyva, újra a régi, szédítő iramban dolgozik.

Úszóklubja, az Iron Swim honlapján az elmúlt hetekről, a motivációról és természetesen a legfontosabb céljairól is beszélt - többször visszautalva a tavalyi, nehéz időszakára.

 

Jó, hogy megvan a terv, megvannak a célok, mikor mit kell csinálni. Ezerszer könnyebb, mint egy évvel ezelőtt. Annál szörnyűbb dolgot elképzelni sem tudok, mint amikor nincs meg az irány, és az ember nem tudja miért dolgozik, miért kel fel reggelente az ágyból

- emlékezett vissza háromszoros olimpiai bajnok úszónőnk, aki többek között a hajnali felkelés és a sok utazással járó időeltolódás nehézségeiről is mesélt.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Another happy place —> pool

Iron Lady (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés,

Katka hangsúlyozta, hogy új edzője, Petrov Árpád segítségével jó úton jár a céljai megvalósítása felé. Egyre inkább összecsiszolódnak, és a legutóbbi, luxemburgi versenyen is érezte: újra boldogan dolgozik.

Örültem, hogy ott vagyok, és újra rájöttem: imádom csinálni az egészet!

Pedig a 100 gyorson, három megnyert szám után, már annyira kivoltam, hogy szó szerint belehánytam a medencébe, de úsztam tovább. Számomra maga az út a legjobb! Én az útban találtam meg a szépséget, imádom! Ezt éreztem már Rió előtt is, tudom, milyen érzés volt előtte és utána, van összehasonlítási alapom. Tudom, mennyire élveztem a felkészülés időszakát, az odáig tartó utat"

- utalt arra, hogy most hasonlóképpen élvezi a 2020-as tokiói olimpia felé vezető utat.

Ráadásul most már a mögötte hagyott jó és rossz idők tapasztalataira is építkezhet.

"Sokat tanultam az elmúlt évben, de az egész pályafutásom során is. (...) A tavalyi év abból a szempontból hasznos volt, hogy leülepedett bennem az is, honnan hova jutottam. Egy idő után, ha mindig csak előre nézel, másképp látod a dolgokat, néha igenis vissza kell tekinteni, megnézni, honnan indultál. Most ezt a tapasztalatot is fel tudom használni, sokkal magabiztosabb és nyugodtabb vagyok"

- mondta Hosszú Katinka.

A teljes beszélgetés ide kattintva olvasható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét