Létrehozva: 2018.06.08.

Hosszú Katinka borított: inkább egy marslakó, mint Tusup

Úszósztárunk végre nyilatkozott a botrányos szakítás hátterérõl. Hogy hogyan tovább, kiderül.

Hosszú Katinka már a féléves kihagyása utáni első igazán rangos úszóverseny helyszínén, Franciaországban tartózkodik, előtte azonban nyilatkozott magánéleti botrányáról és a pályafutása folytatásáról is. Ahogy azt megszokhattuk az elmúlt hónapokban, ezúttal is csak egyik támogatójának szólalt meg.  Háromszoros olimpiai bajnokunk edző-férjével, Shane Tusuppal kapcsolatban elmondta: nincs visszaút, végleges döntés a szakításuk.

"Nem volt egyszerű a döntés meghozatala, sokáig vívódtam, hiszen Shane és én együtt értük el az elmúlt öt év sikereit. Mára azonban

egyértelművé vált, hogy nem tudnánk tovább együtt dolgozni. A döntésem végleges

A nagyon nehéz döntések időszakát éli Hosszú Katinka, akinek magánéleti gondjai az ismert okokból részben szakmaiak is....

Közzétette: MOL csapat – 2018. június 8.

A jövőjével kapcsolatban a magyar világsztár beszélt arról is, hogy a további sikerek reményében milyen edzőt választhat magának a forrófejű amerikai helyett.

"Bizonyára nem lesz egyszerű megtalálni azt a szakmai hátteret, amely megfelelő a pályafutásom folytatásához. Egyelőre dolgozom rajta. Tudom, hogy sokan szeretnének segíteni, ez jólesik, ugyanakkor azt gondolom, kétévtizedes tapasztalat van mögöttem, én ismerem a legjobban saját magamat, én tudom, hogy mire van szükségem, ezért mindenképpen nekem kell meghoznom a döntést."

A számomra legmegfelelőbb emberben gondolkozom, ez lehet magyar vagy külföldi vagy akár marslakó.

A teljes interjút ide kattintva olvashatod.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez az óriásmellű modell zaklatta az angol sztárcsapat focistáit - képek

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét