Létrehozva: 2016.01.11.

Faragó: Nagy baj, hogy még nincs meg a pólósok olimpiai kvótája

Megkezdi szereplését a magyar férfivízilabda-válogatott az Eb-n. Belgrádban a cél az arany és persze a riói olimpia. Faragó Tamás korábbi olimpiai bajnok fájlalja, hogy az olimpia évében még nem biztos a magyar csapat részvétele...

Eb-érmekért és olimpiáért harcol mától a férfi vízilabda-válogatott. Nem elírás, Benedek Tibor együttesének még nincs kvótája a nyári, riói játékokra. Most, Belgrádban csak úgy szerezhetjük meg, ha legfeljebb Szerbia, Horvátország és Görögország előz meg minket.

Hétfő este éppen a görögök ellen kezdünk, ami egyből sorsdöntő csoportmeccs. Ha ugyanis nyerünk, akkor elkerülhetjük a negyeddöntőben a bombaerős szerb házigazdát. A válogatottal három olimpiai aranyat nyerő kapitány, Kemény Dénes szerint éppen ezért három fontos meccsünk lesz a tornán.

A görögök elleni, aztán a negyeddöntős, remélhetőleg a horvátok ellen, majd a következő, a legjobb négy között. Ha ezek megvannak, kvótánk is lesz

- fogalmazott a szövetség mostani elnöke az M4 televízióban.

Faragó Tamás olimpiai bajnok legenda szerint már az is csúfság, hogy ilyenkor egyáltalán még felmerülhet: nélkülünk rendeznek olimpiát.

Korábban az adott évben már rég megvolt az indulási jog. Most pedig felmerülhet kérdésként, ez baj. Aggódni persze nem kell, valamilyen módon kijutunk a játékokra, ha nem most, akkor a tavaszi selejtezőn

- mondta a %RIPOST%-nak Faragó, aki persze nem elégedett a mostani viszonyokkal.

Úgy érzi, míg pár éve csak a szerbektől tartottunk, most már egyre több a rivális.

A közvélemény fél az ellenfelektől, ez átragad a játékosokra is. Itt van például Görögország, őket általában verjük, most mégis úgy vagyunk vele, hogy milyen jó lenne nyerni

- véli Faragó, aki hozzátette, Európából 5-6 csapat mellett már az Egyesült Államok és Ausztrália is komoly rivális a számunkra.

Pedig három éve esélytelenként nyert vébét a Benedek-csapat, azóta azonban elmaradt a folytatás.

A játékosok elhitték, hogy mostantól mindig így lesz, ebben tévedtek. A mostani Eb-n például nincs esély az aranyra, a szerbek nyernek, ez nem kérdés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mit tegyünk, ha őzgidával találkozunk a természetben?

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét