Létrehozva: 2016.01.04.

Ennyi pénzt hozott focistáink Eb-selejtezős sikere

Óriási bevételtõl esett el a magyar foci azzal, hogy a Fradi-stadionban játszották az Eb-selejtezõket. Azért így is milliárdokat hozott a konyhára a kijutás.

Csaknem 4,5 milliárd forint bevételt könyvelhetett el a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) azzal, hogy válogatottunk évtizedek után végre sikerrel vette az Európa-bajnoki selejtezőket.

A kasszasikert a Blikk számszerűsítette: eszerint az összeg legnagyobb része abból származik, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA résztvevőként 12 millió eurót (3,7 milliárd forintot) juttat az MLSZ-nek. Ebből fedezhetjük a tornával és a felkészüléssel kapcsolatos kiadásokat, többek között a szállást, az utazást.

Ebből kapnak prémiumot a játékosok (összesen 75-en), és a szakmai stáb tagjai is – Csányi Sándor elnök korábbi kijelentése szerint az UEFA-rajtpénz harmadát osztják szét közöttük.

A bevételek kisebb része – mintegy 720 millió forint – a hazai Eb-selejtezők jegyeladásaiból jött össze. A hat meccsre összesen 124 118 néző látogatott ki a Groupama Arénába. A legkevesebbet, 70 milliót az észak-írek elleni nyitómérkőzés, a legtöbbet, 150 milliót a Románia elleni rangadó, valamint a Norvégia elleni pótselejtezős zárás hozta az MLSZ konyhájára.

A Fradi arénájában valamivel több, mint 22 ezer néző foglalhatott helyet a teltházas meccseken. Ennek azonban esetenként akár a többszöröse is összejöhetett volna, ha éppen nem az újjáépítésére vár az omladozó nemzeti stadionunk.

Szép pénz, nem vitás, azonban azt látni kell, hogy a nagy részét az UEFA-tól kapott juttatás jelenti, a jegybevétel jóval csekélyebb

– idézte Szabados Gábor sportközgazdászt a Blikk. "Ha lenne nagyobb stadionunk, akár nagyobb hányadot is kitehetett volna a belépők ára. Az MLSZ éves költségvetése nagyságrendileg tízmilliárdos, ehhez viszonyítva is szép a summa. A nemzetközi mezőnyben azonban ez csekélység, hiszen például a világbajnok németek büdzséje ennek körülbelül a tízszerese."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét