Létrehozva: 2016.08.18.

Első az egészség, és Kozák Danuta!

Négy elsõségével immár Kozák Danuta minden idõk legeredményesebb magyar kajakosa. Rióban másodszor gyõzött.

Kozák Danuta címét megvédve megnyerte csütörtökön az 500 méteres versenyt a riói játékokon.  Az immár négyszeres olimpiai bajnok a döntőben féltávnál már az élen haladt, majd fokozatosan növelte előnyét, és végül óriási előnnyel érkezett a célba.

"London után az volt a cél, hogy megvédjem a címem.

Ez egy négyéves álom beteljesülése, nagyon jó hétköznapjaim vannak, hiszen egymás után valósulnak meg álmaim

– mondta.

Négy elsőségével most már Kozák Danuta minden idők legeredményesebb magyar kajakosa az olimpiákon. Persze a döntő előtt nem gondolt erre, inkább annak örült, hogy a betegsége és a hasmenése a múlté:

"Az volt az elsődleges, hogy oda tudjak állni egészségesen, és kihozzam magamból a maximumot. Ez sikerült, nagyon boldog vagyok. Túl vagyok a betegségen, köszönöm az egészségügyi csapatnak, hogy hamar helyre raktak, és az egész szövetségnek, hogy tartotta bennem a lelket."

A magyar sportolók eddig hét első, három második és négy harmadik helyet harcoltak ki a riói olimpián.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt