Létrehozva: 2015.11.16.

Elek: a norvégok azt hitték, ők a brazilok

Könnyes szemmel értékelte középpályásunk a kijutást az Eb-re. A válogatottal együtt a kínai légiós is visszatérhet Európába?

Elek Ákos meghatottan, könnyes szemmel értékelt a magyar válogatott továbbjutását követően. A középpályás szerint nem csak az ő álma vált valóra ezzel a diadallal.

Számomra elérhetetlennek tűnt ez az egész, hiszen egy kis faluból származom. Mindig láttam magam előtt a célt, most viszont nemcsak az én álmom vált valóra, hanem az egész országé."

Elek szerint a két meccs alapján megérdemelten múlták felül a norvégokat: "Nem mondom, hogy maradéktalanul, de a tervezett taktika zömét megvalósítottuk".

Csupán a norvégiai első tíz perc kapcsán lehet hiányérzet, Király Gabi védése a meccs elején sorsdöntőnek bizonyult.

Hozzátette, vasárnap, a második gólunknál hitte el, hogy sikerült, úgy érezte, hármat már nem fognak kapni. Utólag pedig örül annak, hogy nem a legjobb harmadikként jutottunk ki az Eb-re.

"Õszintén mondom, nagyon örülök, hogy a törökök jutottak ki egyenes ágon, mert így nem lehet ránk azt mondani, hogy érdemtelenül vagyunk ott az Eb-n. Magunknak köszönhetjük a sikert! Utoljára akkor sírtam, amikor bajnok lettem a Videotonnal, ez most hasonló pillanat volt."

Kínából irány Európa?

Elek Ákos a kínai Csangcsun Jatajban szerepel, de úgy véli, most reális esélye lehet arra, hogy egy európai top bajnokságban szereplő együttesbe kerüljön.

"Korábban hiába játszottam bombaformában Diósgyőrben vagy a válogatottban, hiába voltam alapember Kínában, a magyar labdarúgókat nem értékelték Európában. Erre most mindenki felkapja a fejét, bízom benne, hogy más lesz a magyar futball megítélése!"

Zárásként Elek Ákos elárulta, a norvégok lekezelően viselkedtek, és ráfizettek.

A norvégok úgy viselkedtek, mintha ők lennének a brazil válogatott.  Isten mindent lát fentről, és most benyújtotta a számlát nekik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Xavi botrányt okozott, a Barca súlyos kudarcot vallott a BL-ben

KIAJOBB

Hamiltont is lepipálhatja, bődületes fizetéssel csábítják Verstappent

KIAJOBB

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

KIAJOBB

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése