Létrehozva: 2020.12.24.

Éhező utcai árusból lett multimilliárdos világsztár a Görög Szörny

Nagyon mélyről indult, nagyon magasra jutott. Az NBA történetének legzsírosabb szerződését kötötte az új évad előtt.

Karácsonyi csodának is beillik Jannisz Antetokunmpo sorsának jóra fordulása. A 26 éves, 211 centis óriás tinikorában nyomorban élt, Athén utcáin árulta a gagyi napszemüvegeket. Most az NBA valaha volt legnagyobb összegéért írt alá a Milwaukee Bucksnál.

Jannisz Antetokunmpo
Fotó: AFP

Tegnap kezdődött az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) új idénye. Az egyik esélyes a Milwaukee Bucks, amely a napokban rekordösszegű szerződéssel kötötte magához az előző szezon legjobbját, Jannisz Antetokunmpót. Az öt évre kapott 228,2 millió dollár (67,5 milliárd forint) önmagában is szédítő summa, hát még annak tudatában, milyen mélyről indult a nigériai származású „Görög Szörny”.

Jannisz és négy fivére szegény sorban nőttek föl. Görögországba bevándorolva mind az öt fiú kapott görög és nigériai nevet is (a középsőé, Janniszé az Ugo). Csak 19 évesen lett görög állampolgár, addig papírok nélkül élt, mielőtt 2014-ben családostul Amerikába költöztek.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Giannis Ugo Antetokounmpo (@giannis_an34) által megosztott bejegyzés

Gyerekkorában azonban megjárta a poklot. A szegénység és gyakran az éhség volt az osztályrésze. Csak az volt a kérdés, hogy kevés étel jut-e Antetokunmpóék asztalára, vagy semennyi. A túlélésért a három testvérével egy szobán osztozó Jannisznak is dolgoznia kellett az athéni utcákon. Olcsó napszemüvegeket, pénztárcákat vagy éppen DVD-ket próbált rásózni a járókelőkre.

„Sokszor üres volt a hűtőszekrényünk. Azokon a napokon, amikor nem sikerült elpasszolnunk a portékáinkat, nem volt pénzünk ennivalót venni”

– árulta el a New York Timesnak.

Kosarazni csak 13 évesen kezdett, eleinte az athéni parkokban játszott. Jó ideig két évvel idősebb bátyjával (jelenlegi csapattársával), Tanaszisszal felváltva használták ugyanazt a pár tornacipőt. Aztán egy játékosmegfigyelő meglátta kosarazni a szegénynegyedben, és a pálya mellett a magánéletben is sokat segítve elindította a karrierjét. Azóta a világraszóló sikereivel egyfelől segít elfogadtatni Görögországban az afrikai bevándorlókat, másfelől példaképként szolgál a sorstársai számára.

Sportcsaládból származik

Jannisz Antetokunmpo nigériai szülei közül apja válogatott futballista, anyja magasugró volt. Öt fiuk közül a legidősebb, Francis focizik. Jannisz és Tanaszisz bátyja tavaly óta csapattársak a Bucksnál. Öccseik közül Kosztasz NBA-bajnok lett a Los Angeles Lakersszel, Alekszandrosz pedig egy amerikai főiskolai csapatban játszik. Jannisznak februárban született kisfia, Liam Charles.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat, óriási magyar siker jöhet a párizsi olimpián

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is